Belföld

Befejeződött a teherfuvarozók demonstrációja

admin

2003. 06. 25. 14:44

Szerdán délben befejeződött a teherfuvarozók demonstrációja; a Felsőlajos határában a régi 5-ös úton felsorakozott járművek elvonultak.

Dóczi József kecskeméti ügyvéd, akit a fuvarozók kértek fel a demonstráció törvényes megszervezésére, az MTI-nek elmondta: a hétfőn reggel 6 órakor kezdődött megmozdulásban egyszerre legkevesebb 90-100 jármű vett részt, de egyes időpontokban 140-150 kocsi is ott volt. A járművek és vezetőik időközben egy-egy munka miatt cserélték egymást, összességében több mint 200-an vettek részt a demonstráción.

A Miniszterelnöki Hivatal titkársága az MTI-nek megerősítette: Katona Tamás helyettes államtitkár szerdán délután fogadja a fuvarozók érdekképviseleteinek képviselőit, hogy tárgyaljon velük a demonstrálók által megfogalmazott igényekről.

Dóczi József hangsúlyozta: a megmozdulás közvetlen kiváltó oka az volt, hogy az 5-ös főút Pest megyei szakaszáról felújítási munkák miatt június közepétől kitiltották a 7,5 tonnánál súlyosabb járműveket, a teherfuvarozók elégedetlensége azonban valójában az M5-ös autópálya díjára vezethető vissza. Közölte: a fuvarozók csak átmeneti megoldásként szeretnék elérni, hogy a főúton folyó munkálatok szakaszosan történjenek, és ahol éppen nem dolgoznak, ott ők is közlekedhessenek, fő követelésük az M5-ös bevonása az egységes országos matricás rendszerbe. Rámutatott, a tehergépkocsik, kamionok vezetői nem azért használják és szeretnék használni a számukra is megannyi balesetforrást jelentő régi 5-öst, hogy tönkretegyék az utat, s a környékén lakók idegeit, hanem azért, mert az M5-ös autópálya díja elviselhetetlen. „A jelenleg is magas, július elsejétől tovább emelkedő pálya használati díj a szállításért kérhető bevétel döntő hányadát elvinné, ami azt jelenti, hogy a fuvarozás eredménye veszteség, de legjobb esetben is nulla lenne” – tette hozzá Dóczi József.

A demonstrálók szavait felidézve elmondta: többen visszaemlékeztek arra, miszerint “még hírét sem hallották az AKA Rt.-nek, a koncessziónak, amikor ők sódert szállítottak a készülő M5-ösre, ami 80 százalékban a magyar adófizetők pénzéből épült fel, s vált Európa legdrágább autópályájává, amit sem a magyar adófizetők, de a régi 5-ösön naponta végighaladó több ezer külföldi kamionos sem tud megfizetni.” Hozzátette: a mindvégig fegyelmezetten, atrocitások nélkül zajló megmozdulást érzékelhető rokonszenv kísérte.

Támogató jelzéseket kaptak mind a közlekedők többségétől, mind az út menti települések lakóitól, önkormányzataitól és civil szervezetektől. Megítélése szerint ez azt igazolja: a fuvarozókon kívül sokan értenek egyet azzal, hogy az ország egyik legfontosabb tranzit útvonalán húzódó M5-ös autópályát nem jövőre, vagy valamikor, hanem haladéktalanul be kell vonni az egységes matricás rendszerbe.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ebben a percben fordultunk rá az őszre

5603647 03.08.2018 Flowers at the photos of the three Russian journalists killed in the Central African Republic, from right: Orkhan Dzhemal, Kirill Radchenko and Alexander Rastorguyev, outside the Central House of Journalists in Moscow. Ekaterina Chesnokova / Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.