Szántai Károly tájékoztatása szerint a “szúnyoghelyzet” szempontjából kedvező csapadékmentes idő és az árhullám elmaradása miatt a tenyészőhelyek, a Duna-menti területek gödrei nem töltődtek fel vízzel, így a szúnyoglárvák sem tudtak kikelni.
Az ÁNTSZ által megbízott szakemberek kétféle szúnyogirtó módszert, biológiait és kémiait alkalmaznak; előbbit a lárvák kifejlődésének megakadályozására a levegőből, míg utóbbit a már kifejlődött szúnyogok irtására levegőből és földről egyaránt végzik. A légi irtáshoz az ÁNTSZ-nek az Országos Tisztifőorvosi Hivatal engedélyét is be kell szereznie, valamint be kell jelentenie az érintett kerületek jegyzőinél, hogy azok értesíthessék a méhészeket.
A földről végzett kémiai szúnyogirtást már május 19-én megkezdte az ÁNTSZ, ennek alkalmával a város belső területeinek nagyobb parkjaiban egy generátor segítségével úgynevezett “meleg ködöt” képeznek, amely rövid idő alatt leülepedve szúnyogmentessé teszi a környezetet. A meghatározott program szerint zajló, de a lakossági jelzéseket is figyelembe vevő irtást jellemzően késő este vagy hajnalban végzik a szakemberek.
Szántai Károly elmondta: a biológiai védekezést 100, míg a kémiait 650 hektáros területen végzik május közepétől szeptember végéig a fővárosi önkormányzat mintegy 20 millió forintos finanszírozásában. Az osztályvezető ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: nem céljuk a szúnyogok kiirtása, tekintettel vannak a természeti egyensúlyra, az élővilág érzékeny táplálékláncára, így például természetvédelmi területen egyáltalán nem dolgoznak.
Közlése szerint optimális esetben a szúnyogok 80 százalékát irtják csak ki, ezt a szakemberek egy hagyományos módszerrel, a csípésszám-méréssel ellenőrzik, általában saját testükön. Ez azt jelenti, hogy a szakemberek az irtás előtt és után megnézik, hogy azonos idő alatt mennyi csípés éri testüket.