Belföld

Drága mulatság idő előtt olvasni az új Harry Potter könyvet

Százmillió dollárra perel egy amerikai lapot Joanne Rowling, a Harry Potter-sorozat brit szerzője, mert az újság idő előtt részleteket közölt a szombaton megjelenő, addig azonban rendkívüli szigorral őrzött új epizódból.

A keresetet az írónő nevében amerikai kiadója, a Scholastic nyújtotta be a New York Daily News ellen, azon a címen, hogy a lap megsértette Rowling szellemi tulajdonhoz fűződő jogait.

A New York-i napilap a BBC csütörtöki jelentése szerint azzal védekezik, hogy a könyv egy példányát egy helyi vegyesboltban vásárolta, amelynek tulajdonosa tévedésből korábban kitette a kirakatba az új kötetet.

Londoni értesülések szerint Kanadában is kikerültek példányok idő előtt a raktárakból; a Wal-Mart kiskereskedelmi lánc egyik montreali boltjának polcain a héten tévedésből szintén felbukkant a Harry Potter és a Főnix Rend több kötete.

Az ötödik Harry Potter-könyvet, amelyet már szinte misztikus várakozás előz meg, Nagy-Britanniában szombat hajnalban, éjfél után egy perccel, a varázs fokozása érdekében az év legrövidebb éjszakájának közepén kezdik árulni. Addig viszont a kiadó teljes titoktartást fogadott, olyannyira, hogy még a sajtó sem kapott előzetes szemlepéldányokat.

A titkolózás falán azonban a megjelenés közeledtével egyre több rés tátong; a legnagyobbat az az ismeretlen ütötte, aki csaknem 8 ezer új Harry Potter-kötetet lopott ki teherautón a példátlan őrzés ellenére egy észak-angliai lerakatból (az első hírekben még 50 ezer eltűnt példányról volt szó, de ezt később helyesbítették).

A rendőrség nem találja sem a tettest, sem a teherautónyi könyvet, de figyelmeztette a brit Harry Potter-hívőket, hogy ha bárkinél szombat előtt meglátnak egy kötetet az új epizódból, az büntető eljárást von maga után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik