Belföld

Új kutatások: Kanadáé a világ második legnagyobb olajkészlete

A kitermelési technológia jelentős javulásának következtében lényeges mértékben felfelé lehetett korrigálni a világ rendelkezésére álló kőolaj- és földgázkészletet az elmúlt esztendőben. A kitermelés maga azonban 0,95 százalékkal csökkent, miközben a felhasználás 0,5 százalékkal emelkedett - írja az ExxonMobil olajtársaság "Oeldorado 2003" címen kiadott tanulmánya.

A világkészletek mintegy 25 milliárd tonnás, azaz 17,5 százalékos pozitív korrekciója 165 milliárd tonnára a kitermelhetővé vált kanadai olajhomok készletek beszámításának köszönhető. A biztosan kitermelhető készletek sorába olyan lelőhelyeket vesznek fel, melyek létezését fúrás erősítette meg és a rendelkezésre álló technológiával gazdaságosan kitermelhetőek. A ténylegesen létező olajkészleteknek ez csak egy töredékét foglalja magában. A kanadai olajhomok készleteket az utóbbi években a kitermelési technológiában bekövetkezett ugrásszerű fejlődésnek köszönhetően lehetett felvenni a rendelkezésre álló készletek sorába. Az olajkitermelés záró dátumát a készletek növekedése így 40 évről 47 évre tolta ki.

Kanada újonnan beszámított készleteivel megfosztotta Irakot a második legnagyobb olajkészlettel rendelkező ország rangjától, holott előtte még a tíz legnagyobb listáján sem szerepelt. A listát változatlanul Szaúd-Arábia vezeti 35,4 milliárd tonnával. 2002-ben az olajtermelés 30 millió tonnával 3,6 milliárd tonnára csökkent. Ez a világgazdasági dekonjunktúrára és az OPEC országok kvótafegyelmére vezethető vissza. Miközben azonban a Közel-Keleten hat százalékkal csökkent a termelés, a szovjet utódállamok 7,8 százalékkal több olajat hoztak a felszínre.

Az előző évi 0,2 százalék után 2002-ben 0,5 százalékkal 3,543 milliárd tonnára emelkedett az olajfelhasználás. Európában és Dél-Amerikában a fogyasztás a gazdasági helyzet alakulásával párhuzamosan és az időjárás függvényében csökkent. A többi régióban azonban emelkedett a felhasználás. A legnagyobb mértékű növekedés Kínában és Hongkongban volt mérhető.

A legnagyobb egyedi felhasználó 888 millió tonnával változatlanul az Egyesült Államok. A második helyen 249,4 millió tonnával Japán áll, míg Kína és Hongkong együttesen 247,9 millió tonnával a harmadikon. A legnagyobb feldolgozó ország 831 millió tonnával az Egyesült Államok. A világ feldolgozó kapacitása 36 millió tonnával 4096 millió tonnára emelkedett az elmúlt évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik