Belföld

Elhagyhatta a kórházat Szász Károly

Elhagyta kedden a fővárosi Szent János Kórház ortopédia osztályát a súlyosan bántalmazott Szász Károly, mert további gyógyulása nem teszi szükségessé a kórházi kezelést - közölte a kórház.

A kórház vezetősége további információt nem adott a távozás körülményeiről. A PSZÁF elnökének fején többszörös nyílt seb keletkezett, a jobb kéz kisujjának alapperce, csuklója eltörött a hétfői bántalmazás következtében.

A kórházból távozott elnökről és családtagjainak védelméről “megfelelő módon gondoskodott a rendőrség” – közölte az MTI érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főkapitány-helyettese.

Jakab Géza dandártábornok hozzátette: a rendőrség keresi azt a három ismeretlen férfit, akik bántalmazták Szász Károlyt hétfőn kora reggel a II. kerületi Dénes utcában. Tájékoztatása szerint folytatják a tanúkihallgatásokat és az adatgyűjtéseket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. Kedden reggel megjelent a Magyar Tőkepiacban, hogy nyilvánosan működő részvénytársaságban történt befolyásszerzés szabályainak megsértése miatt a Britton Kft-t 6 millió forintra, a Pevdi Kft-t 5 millió forintra büntette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.

A határozat szerint a két cég tagsági jogait nem gyakorolhatja a Pannonplasttal szemben, és két napon belül be kell jelenteniük valós tulajdonrészüket. Szász Károly hétfőn azt mondta, hogy a mai nap folyamán készülő felügyeleti határozattal függ össze a személye elleni fizikai támadás.

Emellett utalt egy több mint 20 oldalas titkos jelentésre is, amelyben elmondása szerint róla szóló mocskolódások, valótlanságok olvashatóak. Szász Károly gépkocsiját három ismeretlen férfi megállásra kényszerítette, majd autójából kiszálló elnököt botokkal bántalmazták.

Medgyessy Péter miniszterelnök még hétfőn utasította Lamperth Mónika belügyminisztert és a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjét: a legszigorúbban és a leggyorsabban, minden körülményre való tekintettel vizsgálják ki, hogy kik támadták meg a PSZÁF elnökét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik