A holland távközlési szolgáltató, a KPN, amely korábban már megvált magyarországi és lengyelországi érdekeltségeitől, eladja a piacvezető cseh telefonszolgáltatóban, a Cesky Telecomban meglévő közvetlen érdekeltségét. 225 millió eurós bevételre számít a holland konszern a 6,5 százalékos részesedésének a Credit Suisse First Boston révén történő értékesítésével. Intézményi befektetőknek ajánlják fel a részvényeket 339 cseh koronáért (12,92 dollár) és a KPN a bevételt adóssága mérséklésére használja majd fel.
A KPN korábban már elhatározta, hogy megválik a nem az alapszolgáltatási körébe tartozó, Hollandián, Belgiumon és Németországon kívüli érdekeltségeitől azután, hogy összeomlottak tervei, hogy Európa- szintű távközlési szolgáltatóvá nőheti ki magát. A hírre a Cesky Telecom papírjai 7 százalékkal, 339 koronára, e hónap legalacsonyabb szintjére süllyedtek, amivel a legnagyobb cseh tőzsdei konszern értéke 3,5 milliárd euróra esett. A KPN részvényei ugyanakkor 2,8 százalékkal, az európai távközlési indexnél ( DJ Stoxx) gyorsabban emelkedtek. Az elemzők szerint a KPN a készpénzbevétellel a jelenleg 11,2 milliárd euróra tehető adósságát építi le. Korábban a cég az év végére a tartozásait 10 milliárdra akarta mérsékelni, a Cesky Telecom érdekeltsége eladásával az adóssága e szint alá süllyedhet. A KPN a Swisscommal együtt közvetetten még további 13,8 százalékos érdekeltséggel bír a Cesky Telecomban.

Ajánlott videó
- 21:04 „Húsz–harmincezer ember, aki bármikor kész felrobbantani magát a bosszúért” – Jászberényi Sándor riportja Észak-Szíriából
- 21:02 Nick Reiner ártatlannak vallotta magát szülei meggyilkolásában
- 20:45 Szoboszlai Dominik a kislányáról: Semmiféleképpen ne focizzon, de szeretném, hogy teniszezzen
- 20:45 Boldog István hamis AI fotót tett közzé a Tisza aláírás-gyűjtéséről, de rajta felejtette a vízjelet
- 20:37 30-40 eldobott műlábat találtak vadászok egy bokor alatt
- 20:21 Lily Collins fogja Audrey Hepburnt játszani egy új filmben
- 20:21 Nem hosszabbít a Bundesliga-csapattal a magyar kézikapus, műtét miatt játszani sem tud egy darabig
- 20:14 Közel 900 milliót vesz ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata egy csekély olvasottságú bulvárlapból
- 19:37 Trump kiszámíthatatlan kavarásai miatt Brüsszelben befagyasztották az amerikai kereskedelmi megállapodást
- 19:27 Epstein-iratok: letartóztatták Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövetét
- 19:01 Rob Reinerék meggyilkolása: a fiuk ártatlannak vallotta magát a bíróság előtt
- 19:01 Vajda: „A Tiszára szavazok, de én is győzhetek” – Hiller: „Én vagyok a kormányváltás garanciája”
- 19:00 Fejszével a kezében belopózott a nőhöz, hogy randira hívja
- 18:58 Egri Viktor: Vinícius a futball Martin Luther Kingje
- 18:33 Lakatos László védelmébe vette Schóbert Norbi Jr.-t: „Ennél eminensebb gyereket életemben nem láttam”
- 11:12 Változik a benzin és a gázolaj ára
- 12:14 Megkéseltek két embert a MOL Campuson lévő étteremben, egyikük életveszélyesen megsérült
- 09:21 18 év fegyházat kapott a férfi, aki kilógatta, majd kilökte a kétgyermekes párját a tizedikről
- 17:24 Tóth Gabi Tóth Andiról: Sajnálom őt. Kár érte
- 09:27 Barátság kőolajvezeték: kulcsfontosságú szivattyúállomást ért támadás
- 14:50 Vilmos herceg és Katalin hercegné visszatértek a BAFTA vörös szőnyegére: stílusosabban, mint valaha
- 05:56 Megmutatjuk, hol dől el a választás
- 09:32 Molnár Áron üzent a tilosban parkolásáért kapott bírságát sokalló Sebestyén Balázsnak
- 11:06 Mik ezek a furcsa, peteszerű képződmények a tojáson?
- 12:54 Orbán Viktor a parlamenti ellenzéknek: Önök mindannyian az ukránok oldalára álltak, nagyon helyes, hogy eltűnnek innen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!