Belföld

Európa Top 500 – az eltűnt hozamok nyomában

admin

2003. 06. 16. 13:16

Keserű évet zártak 2002-ben az európai vállalatok – írja a német Handelsblatt annak kapcsán, hogy elkészítette Európa 500 legnagyobb vállalatát összesítő felmérését.

A félezer legnagyobb cég összforgalma tavaly 2,9 százalékkal esett vissza, és 6,6 ezer milliárd eurót tett ki – derül ki a Handelsblatt és a Wall Street Journal közösen készített összesítéséből. Még drasztikusabb azonban a nyereség zuhanása: 71 százalékkal csökkent a mamutvállalatok profitja, és “mindössze” 48,7 milliárd eurós pozitívumot mutathattak fel összességében.


Ez azt jelenti, hogy nagyvállalatonként 100 millió euróval esett vissza a nyereség tavaly Európában. Ennek megfelelően a forgalomarányos




nyereség is jelentősen zsugorodott: a korábbi 2,5 százalékról 0,7 százalékra esett vissza. Ezer euró forgalomra tehát 7 eurós profit jut.

Mindennek megfelelően az ötszáz legnagyobb európai cég tőzsdei értéke is csökkent: 2003. május 15-én az egy évvel korábbihoz képest harminc százalékkal kevesebbet adtak e cégek részvényeiért a tőzsdéken. 2001 és 2002 között egyébként mindössze 3,5 százalékot veszítettek értékükből e társaságok.


A legrosszabbak a távközlési cégek


A Handelsblatt szerint a befektetett pénzek “elhamvasztásában” továbbra is verhetetlenek voltak a távközlési cégek: 2001-hez hasonlóan, 2002-ben is hatalmas veszteségeket okoztak a részvénytulajdonosoknak. Ennek legfőbb oka a drága UMTS-licencek megvásárlása, illetve a konkurensek, kisebb vetélytársak és egyéb részesedések mértéktelen felvásárlása. Ennek következtében gigantikus veszteségleírásokra kényszerültek a telekomcégek.


Öt távközlési óriás, a Deutsche Telekom, a France Télécom, a brit Vodafone, a spanyol Telefónica és a holland KPN összesen 87 milliárd eurós veszteséget könyvelhetett el. Ezek után nem meglepő, hogy a távközlési berendezéseket gyártó vállalatok szintén hatalmas negatívumokról számoltak be: az Ericsson, az Alcatel és a Marconi összesen 16 milliárd eurós veszteséget halmoztak fel. Ilyen csillagászati összegekkel nehéz lépést tartani, egy francia vállalatnak mégis sikerült: a Vivendi Universal egymagában is 23,3 milliárdos veszteséget tudhat a magáénak.


 A legjobb IT-cégek

Az amerikai BusinessWeek hetilap az IT-szektor legjobb cégeiről készített összeállítást. Eszerint a legjobb társaság az amerikai Nextel, amely mobilszolgáltatóként a vevőszolgálatot látja el kiválóan, és előfizetőnként a legnagyobb forgalmat bonyolítja le. Második helyezett a listán a szintén amerikai számítógépgyártó, a Dell, majd a koreai elektronikai konszern, a Samsung következik. Az indonéz PT Telecom a telefonszolgáltatásban érdemelte ki az előkelő negyedik pozíciót. A finn Nokia az ötödik az összeállítás szerint. Az amerikai Western Digital a hatodik, amely számítástechnikai berendezéseket állít elő, megelőzve versenytársát, a hetedik helyen álló IBM-et, amely azonban ma már inkább a szolgáltatásokra és a szoftverekre koncentrál. Nyolcadik helyre egy tajvani cég futott be: a Hon Hai PC-ket és mobiltelefonokat gyárt, s ezzel megelőzi a mobilszolgáltató világcéget, a Vodafone-t, amely kilencedik a listán. Az IT-szektor tizedik legjobb cége a világon a BusinessWeek szerint a Hewlett-Packard lett, amely nemrégiben vásárolta fel nagy vetélytársát, a Compaqot.

Távközlés nélkül derűsebb a kép


Ha az extrém veszteségtermelőket leszámítjuk, akkor azért némileg módosul a kép: a 71 százalékos nyereség-visszaesés ugyanis a legnagyobb cégek nagy többségére nem igaz. A tíz legdeficitesebb céget nem vesszük figyelembe, akkor a többiek átlagos nyeresége mindössze 14 százalékkal kisebb az előző évhez képest. Persze még ez is ötször nagyobb ütemű zuhanás, mint ahogyan a forgalom esett vissza.


Mindez a Handelsblatt szerint azt mutatja, hogy a legnagyobb vállalatok még mindig nem tettek meg mindent a gazdasági környezet nehezedése ellen. A költségeket tovább kell csökkenteniük, az adósságaikat is ugyancsak jobban le kell faragniuk.

Vannak persze pozitív folyamatok. Két ágazatot a német lap makkegészségesnek tart: a nyereségességet tekintve ugyanis a bankok és az olajipari cégek kimagaslanak a mezőnyből. A listán először szerepelnek egyébként az orosz cégek, márpedig az orosz olaj- és gázipari óriások, a Gazpromtól kezdve a Szurgutnyeftyegazig hatalmas nyereséget söpörhettek be az elmúlt időszakban.


Vegyesbankok


A bankoknál kicsit vegyesebb a kép: miközben az öt legnagyobb brit bank 2,7 és 6,3 milliárd közötti nettó nyereségekkel a húsz legjövedelmezőbb cég közé tartozik Európában, addig a három legnagyobb német pénzintézet veszteséget termelt ugyanebben az időszakban. Csak a svájci bankoknak ment rosszabbul a németeknél…

Mindenesetre a brit bankok eredményessége összefügg azzal is, hogy a brit vállalatok teljesítménye tűnik a legmeggyőzőbbnek a válságsújtotta Európában. Európa négy legnyereségesebb cége a szigetországból került ki, mint ahogyan a három legnagyobb tőzsdei értékű társaság is onnan származik.


Mindkét kategóriát egyébként az olajmulti, a londoni székhelyű BP vezeti, tartva korábbi pozícióit. Forgalma 182 milliárd eurót tesz ki, tiszta nyeresége pedig hétmilliárdos, amihez 130 milliárdos tőzsdei érték járul. Ugyanakkor a BP-re sem járnak jó idők: nyeresége harmadával csökkent egy év alatt, a forgalma 8 százalékkal zsugorodott, és ennek megfelelően a részvényárfolyamok 40 százalékkal estek.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.