Belföld

Megtartotta első ülését a PPP bizottság

Megtartotta alakuló ülését a PPP Tárcaközi Bizottság, amelynek fő feladata az, hogy megteremtse az állami és magánszektor közötti fejlesztés, illetve szolgáltatási együttműködés (PPP) újszerű formáinak elterjedéséhez szükséges előfeltételeket, illetve segítse a megalapozott kormányzati döntéseket.

A bizottság felállításáról és feladatáról 2003 május végén született kormányhatározat – áll a gazdasági minisztérium közleményében, amelyet kedden jutatott el az MTI-nek. A bizottságban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, az Igazságügy Minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, és a Központi Statisztikai Hivatal delegál egy-egy tagot.

Az alakuló ülésen elfogadták a bizottság 2003. évi munkatervét. Ezek alapján a PPP projektek érdemi beindítása előtt a konstrukciót érintő legfontosabb jogszabályok áttekintését és a szükséges változtatások előkészítését tartják a legfontosabb feladatnak. Ennek érdekében a testület következő ülésén megkezdik a vizsgálatát annak, hogy a közbeszerzési törvény folyamatban lévő átdolgozásának menetébe hogyan illeszthetők be a PPP-vel kapcsolatban később szükségessé váló módosítások és kiegészítések – áll a minisztérium közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik