Belföld

Állami tőkebefektetés kis és közepes cégekben

admin

2003. 06. 10. 16:35

A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. (KVFP) az idén várhatóan 1,5-2 milliárd forint tőkebefektetést hajt végre fejlesztési céllal különböző kis- és közepes cégeknél - mondta Baráth Csaba vezérigazgató a társaság keddi budapesti tájékoztatóján.

A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. 3,5 milliárd forint saját tőkével rendelkező befektetési társaság, amelynek részvényese a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium mellett nyolc pénzintézet. A cég döntően állami forrásokból gazdálkodik, de üzleti alapon hoz befektetési döntéseket.

A tavalyi előkészítő tevékenység után idén az rt. tíz kis- és közepes vállalkozásban szerzett tőkeemeléssel részesedést, a befektetett tőke cégenként 30 és 80 millió forint között változik. A befektetések eddigi összege 460 millió forintot tesz ki.

Baráth Csaba vezérigazgató elmondta: a befektetések időtartama háromtól öt évig terjed. A KVFP Rt.-nek nem célja, hogy határozatlan időre tulajdonostárs maradjon egy adott vállalkozásban. Az rt. ezért elvárja, hogy legalább három, de legfeljebb öt éven belül a tulajdonostársak kivásárolják a befektető cég tulajdoni hányadát annak érdekében, hogy újabb fejlesztési célú befektetéseket tudjon végrehajtani.

A KVFP Rt. csak mérsékelten nyereségorientált, ezért a kockázat fejében a befektetett tőkére szerény hozamot vár el. A befektetések elvárt hozama alapvetően a KVFP forrásköltségeit fedezi, ennek felára a vállalt kockázat mértékével arányos. Az rt.-nél az elvárt hozam a Buborhoz igazodik, afölött 2-5 százalék között van. A befektetések igazodnak a GKM kis- és középvállalkozás-fejlesztési programjához és illeszkednek a Magyar Fejlesztési Bank által meghirdetett Európa-hitelprogramhoz is.

A KVFP Rt. meghirdetett elve, hogy csupán 25 százalékos tulajdonrészt vállal a kis- és közepes cégekben, bár ezt nem kezelik túlzott szigorúsággal, a 10 eddigi kihelyezésből négyben 49 százalékot ért el a tulajdoni hányad. A portfólióba tartozó vállalkozások igen széles szakmai kört ölelnek fel, a környezetvédelemtől a gépipari, élelmiszeripari, orvosi műszer- és berendezésgyártásig informatikai cég is található a már megcélzott és portfólióba tartozó társaságok között.

Baráth Csaba kérdésre válaszolva elmondta: hosszabb távon 10 milliárd forint lehet az a kihelyezési állomány, amely mellett teljesen önfenntartó lesz a cég. Ennek érdekében várhatóan a jövőben tőkeemeléssel segítik a társaság működését. Az rt. benne van abban a szűk vállalati körben, amelyben a Magyar Fejlesztési Bank akár 100 százalékos tulajdoni hányadot is szerezhet.

Baráth közölte: egyelőre az “üvegzseb” törvény miatt befektetési tevékenységüket rövid időre szüneteltetik, mivel a törvény egyik paragrafusa előírja, hogy költségvetési pénzből alapított társaság további cégeket nem működtethet, nem alapíthat. E jogszabályi korlát lazítása – tekintettel a KVFP Rt. tevékenységére – heteken belül várható, addig is befogadják a befektetési kérelmeket.

Induló vállalkozást is finanszíroznak, éppen ezért számos garanciaelemet építenek be egy-egy befektetésről szóló szerződésbe. Jó az, ha legalább két lezárt üzleti évvel rendelkezik a társaság, ha induló vállalkozásról van szó, akkor nem az üzleti múltra, hanem az üzleti tervre, a vállalkozás alapítóinak üzleti hírnevére helyezik a hangsúlyt.

A kis- és közepes vállalkozástól azonban elvárják, hogy bizonyos időközönként, először havonta, majd negyedévente az üzletmenetről szóló adatokat közöljön az KVFP Rt.-vel – hangoztatta a vezérigazgató.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.