Belföld

Felmentették az egykori titkosszolgálati vezetőket

A Legfelsőbb Bíróság jogerősen felmentette a súlyos gazdasági bűncselekmények vádja alól a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat két egykori vezetőjét és egy jelenlegi munkatársát - olvasható a Népszabadságban.

A Budapesti Katonai Ügyészség F. György nyugállományú dandártábornokot, a titkosszolgálati eszközöket kezelő szakszolgálat volt logisztikai főigazgató-helyettesét különösen nagy kárt okozó csalással, hűtlen kezeléssel, sikkasztással és számviteli fegyelem megsértésével, H. Ferenc nyugállományú vezérőrnagyot, a szakszolgálat egykori főigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és számviteli fegyelem megsértésével, Cs. György ezredest pedig számviteli fegyelem megsértésével vádolta.

A vádak lényege: több tízmilliós gazdasági és vagyon elleni bűncselekmények történtek 1992 és 1998 között. A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa tavaly első fokon mindhármukat felmentette; zömében bűncselekmény hiánya miatt. Ezt a Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön helybenhagyta, s ezzel jogerőre emelkedett mindhárom vádlott felmentése.

Az indoklásban a bíró kiemelte, hogy az államtitok megőrzése miatt törvényesen zárták ki a nyilvánosságot a per alatt. A számviteli fegyelem megsértésének vádja kapcsán elhangzott: a délszláv háborúval összefüggő magyar titkosszolgálati akcióhoz nemzetvédelmi érdek fűződött, s a titkosságot a számviteli fegyelem be nem tartásával is biztosítani kellett.

A vádpontok között szerepelt egy az államkötvények átadásával kapcsolatos ügylet, amelyben a bíróság bizonyítottság hiányában hozott felmentő rendelkezést. Az indoklásból kitűnt, hogy ez esetben a szolgálatoknál dolgozó egyik ezredes terhelő vallomása volt az egyetlen bizonyíték, azonban azt a bíróság aggályosnak találta, mivel a tanú nem volt érdektelennek tekinthető az ügyben.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik