Belföld

Bizonytalan nap elé néz a tőzsde

Bizonytalan kereskedést várnak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők. A BUX péntek reggeli nyitáskor 8430 ponton állt, ami 19,1 pontos növekedést jelent.

Kozma László, a CA IB Értékpapír Rt. szakértője elmondta: a befektetőket továbbra is a forintárfolyam alakulása tartja bizonytalanságban. Véleménye szerint a piacon nagy volatilitás lesz, de kivárás is, mert a befektetők Monetáris Tanács esetleges jövő heti kamatváltoztatására várnak.

„A hosszú hétvége előtt pénteken alacsony forgalomra számíthatunk és a jövő heti rövidebb kereskedési időszak miatt kivárásra” – mondta Trippon Mariann, a CIB Értékpapír Rt. vezető elemzője. Hozzátette, hogy a Richter előző napi jelentős áremelkedése pénteken megállhat.

Emelkedő nyitás várható az európai részvénypiacokon

Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok pénteken erősen nyitnak, a Wall Street csütörtöki emelkedését követve. Várhatóan főleg a fejlett technológiai részvények szerepelnek jól pénteken, miután az amerikai Intel, a világ legnagyobb lapkagyártója csütörtökön közölte, hogy nagy és növekszik a lapkakereslet. A hangulatot azonban még elronthatja a National Semiconductor bejelentése arról, hogy a mostani negyedévben a bevétele akár a legóvatosabb piaci becslésektől is elmaradhat.

Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 22-30 pont közötti nyereséggel, a frankfurti értéktőzsde irányadó mutatója, a DAX-30 2-21 pont közötti nyereséggel indulhat pénteken.

Péntek reggel a New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései igen bizakodón alakultak: a New York-i értéktőzsde irányadó mutatójának (DJIA) határidős jegyzése 34 ponttal emelkedett, a Nasdaq piac összetett mutatójáé 6,50 ponttal javult.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik