Belföld

Intervenció nélkül akár a 290 forintot is elérte volna az euró árfolyama

Csütörtökön délután 264,5/265 forinton állt az euró jegyzése, kereskedők szerint jegybanki intervenció nélkül 290 forintig meg sem állt volna a magyar deviza.

Csütörtökön fél négykor 6,24 százalékon állt a forint a bankközi devizapiacon, 51 bázisponttal gyengébben a szerdai zárásnál.


A kereskedők szerint a jegybank valódi és verbális intervenciója mentette meg a forintot attól, hogy át ne billenjen a sáv gyenge oldalára. A délelőtti kereskedés alapján a piacon valószínűnek látszott, hogy a jegybank megjelenése nélkül az euró akár a 290 forintos árfolyamot is elérheti – szemben a kívánatos 250-260 forintos euró kurzussal.

László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond jegybankelnök is kijelentette, hogy a kormányzat minden rendelkezésére álló eszközzel azon lesz, hogy az eurót a kívánt szintre juttassa. A verbális intervenció után a forint napi csúcspontjára, 7,03 százalékig erősödött. Mélypontjára 11 óra körül 2,96 százalékon jutott.

Az euróval 262,50 és 274,00 forint között kereskedtek a nap folyamán, délután 264,50/265,00 forinton állt az euró jegyzése, szemben a szerda délutáni 263,00/263,60 forintos árfolyammal. A dollár árfolyama 230,05/50 forintig erősödött reggel, délután 223,50/224,00 forinton kereskedtek az amerikai valutával, míg szerdán 224,40/225,00 forint volt a dollár kurzusa a hivatalos kereskedés végén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik