Belföld

Vágósertések kivonása a piacról – megjelent a rendelet

A vágósertések piacról történő kivonása érdekében kilogrammonként és naponta 1,55 forint támogatáshoz juthatnak a vágósertést felvásárló, feldolgozó és legalább 92 napig a hűtőtárolást vállaló, majd exportáló cégek, egyéni vállalkozók a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 59/2003.(VI.2.) rendelete szerint, amely a héten lépett hatályba.

A támogatás legfeljebb 30 ezer és/vagy 2.770 tonnányi hasított súlyú S, E vagy U minőségi osztályú vágósertés felvásárlására érvényes. A támogatás a 92 napi hűtőtárolást követően igényelhető. A kezdő nap a betárolás, a zárónap a kitárolás napja.

A pályázóknak előre kell jelezniük részvételüket. A jelentkezők nem állhatnak csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy végrehajtási eljárás alatt. Feltétel az is, hogy a pályázó tagja legyen a Vágóállat és Hús Terméktanácsnak. A pályázónak vállalnia kell, hogy az FVM-előírások szerint folyamatosan megállapított árat megfizeti. Ezt az árat a rendelet kihirdetésével egyidejű hatályba lépést követő harmadik hónap utolsó napjáig valamennyi felvásárlásnál meg kell fizetni.

A pályázónak rendelkeznie kell a nemzetközi állategészségügyi és higiéniai minősítéssel is. A pályázatokat az Agrárintervenciós Központnak lehet benyújtani a rendelet június 2-i kihirdetését követő 15 napig. A pályázatokat a miniszter által felkért bizottság bírálja el. Az elbírálásnál előnyben részesülnek azok, akik a vállalt mennyiséget minél gyorsabban vásárolják fel, illetve a kötelezőnél magasabb árat fizetnek. A támogatást az illetékes adóhatóságtól igényelhetik az érdekeltek a 92 napos tárolást követően az Agrárintervenciós Központ által kiadott igazolás alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik