Belföld

Tovább csökken az szja-teher 2005-től

A FigyelőNet értesülései szerint a Pénzügyminisztériumban a személyi jövedelemadó-terhelés további csökkentését fontolgatják, döntés azonban még nem született.

A jövőre érvényes adókulcsok és sávok alapján 1,6 százalékkal csökkennek a 2004-es átlagos személyi jövedelemadó-terhek – írja a Magyar Hírlap, a már korábban meghozott döntéseket értelmezve. Ezzel az átlagos szja húsz százalék alá kerül, egészen pontosan 19,6 százalékot tesz majd ki. A kulcsok öt év után először mozdulnak lefelé: a jelenlegi 20, 30, 40 százalékos kulcs 18, 26, illetve 38 százalékra módosul. Mindez a Magyar Hírlap szerint azt jelenti, hogy jövőre havi 3500 forinttal fizet kevesebb adót az átlagfizetéssel foglalkoztatott munkavállaló. A legjobban azonban az igen magas jövedelműek járnak: például tízmillió feletti éves jövedelem esetén 240 ezer forinttal kevesebb lesz az adó 2004-ben, mint 2003-ban.


A FigyelőNet információi szerint a Pénzügyminisztériumban ugyanakkor további elképzelések kidolgozása van folyamatban, amelyek megvalósítása esetén 2005-ben és 2006-ban tovább csökkenhetne az szja-teher. Döntés minderről még nem született, ugyanakkor információink szerint az új tervezet figyelembe veszi a kisebbik koalíciós párt, az SZDSZ választási programjában szereplő célokat is, bár azokat nem olyan ütemben valósítaná meg, ahogyan azt a szabaddemokraták javasolták, s nem egy-, hanem a kétkulcsos adózást tartanának bevezetésre alkalmasnak.


Mint ismeretes, az SZDSZ választási programjában korábban azt javasolta, hogy “az összevont jövedelmek felső marginális kulcsát csökkenteni kell”. Az SZDSZ a jövedelmek egységes lineáris kulccsal történő adóztatását tűzi ki végső célként, úgy, hogy az egységes kulcs 18-20 százalék közé essen, az adóalap szélességétől függően.


Az egységes kulcsú személyi jövedelemadó bevezetésével megszűnnének az SZDSZ szerint az egyes kedvezmények. Ezt a változtatást két lépésben is el lehet érni. Először (2004. január 1-töl) a 2 millió forint alatti jövedelmeket egységesen 20 százalékos, a 2 millió forint feletti jövedelmeket pedig 40 százalékos adókulccsal lehetne adóztatni. 2006. január 1-töl pedig az egységes 20 százalékos adókulcs lenne érvényes. Mindez persze az SZDSZ választási programjában szerepelt, megvalósítása viszont mindeddig váratott magára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik