Belföld

Lehetséges a 8-9 százalékos növekedés Oroszországban?

Vlagyimir Putyin orosz elnök gazdasági tanácsadója szerint lehetséges az orosz GDP 10 év alatti megduplázása, amit az államfő hirdetett meg májusi évértékelő beszédében. A radikális növekedés gondolata Andrej Illarionovtól származik, aki többször leszögezte már, hogy ha Oroszország 10-15 éven belül nem éri Portugália egy főre eső GDP-jét, akkor nem marad esélye arra, hogy felzárkózzon a G7 - a hét legfejlettebb ipari állam - színvonalára.

Mihail Kaszjanov miniszterelnök és kormánya korábban a növekedés fenntarthatóságára hivatkozva korábban élesen szemben állt ezzel az elgondolással, de a legutóbbi megnyilatkozások alapján megfigyelők úgy vélik, hogy a Kreml koncepciója kerekedett felül. Közgazdászok mindemellett megkérdőjelezik, hogy egyáltalán lehetséges-e ekkora volumenű a 2000 óta imponáló, de az ambiciózus elképzelésnél jóval szerényebb, összesen 26 százalékos növekedést felmutató orosz gazdaságban.

Illarionov arra hivatkozott, hogy az elmúlt 50 évben mintegy 50 állam tudott tartósan két számjegyű növekedést produkálni, tehát ez nem lehetetlen Oroszország számára sem. Példaként említette Szingapúrt, amelyik 40 év alatt fejlődött “szegény, maláriás mocsárból” a tudományos-technikai civilizáció szimbólumává, vagy akár Görögországot, amelyik 1956 óta megtízszerezte nemzeti össztermékét.

A Kreml-tisztségviselő arra is figyelmeztetett, hogy Oroszország a jelenlegi növekedési ütem mellett hátrányba kerülhet a posztszovjet térségben is: Kazahsztán például közvetlenül a Szovjetunió szétesése után másfélszer volt szegényebb Oroszországnál, ma viszont mindössze 10 százalékkal marad el mögötte.

A tanácsadó bírálta ugyanakkor az orosz kormányt, amelynek egyes reformtervei szerinte nem a növekedéshez, hanem ellenkező folyamatokhoz vezetnének. Illarionov úgy vélte emellett, hogy a grandiózus növekedés legfőbb akadályai “az orosz gazdaság testét marcangoló sakálok”, amivel az energetikai monopóliumokra célzott a Kreml-tisztségviselő.

Illarionov szerint a Putyin által megjelölt növekedési ütemhez az állami kiadások mérséklésére, további adócsökkentésekre, stabilizációs alap létrehozására, a monopóliumok körének szűkítésére, és áraik erős kontrolljára van szükség. A tanácsadó bírálta az orosz kormányt azért a tervért, amelynek értelmében az állam 2 milliárd dollárért újabb részesedést vásárolna energiaszolgáltató monopólium, a RAO JEESZ vállalataiban, álláspontja szerint az állami kivásárlás az adófizetők pénzéből egy állami vállalatban kizárólag a társaság menedzsmentjének jövedelmét gyarapítaná.

Csakúgy, mint az Anatolij Csubajsz, az 1990-es évek elejének reformközgazdász-politikusa által javasolt jövő évi 16 százalékos energiaár-emelés. Illarionov szerint az évi mintegy 20 milliárd dollár forgalmú monopóliumnál ez újabb 2 milliárd dolláros hasznot jelentene a csúcsvezetők számára, mivel az indokolt áremelés legfeljebb 6 százalékos lehet.

Az utóbbi napokban a Putyin által kilátásba helyezett növekedési ütem mellett szólalt fel German Gref orosz gazdaságfejlesztési miniszter is. Megfigyelők rámutatnak, hogy sokan az elmúlt időszakban szabadságon lévő kormánytag menesztését rebesgették, és Gref akkor tette a Kreml iránt lojális nyilatkozatot, amikor – legalábbis egyelőre – mégis a helyén maradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik