Belföld

Fiatalok lakáshoz jutását támogatja a kormány

A lakáshitel-támogatások változásáról a héten megjelenő kormányrendelet szerint azok a családok, amelyek két gyermek után szociálpolitikai támogatást vettek fel, később, a harmadik és további gyermekek születése esetén azzal összeggel csökkenthetik tartozásuk összegét, amely a hitelszerződés megkötésekor érvényes volt.

Erről Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott számolt be keddi budapesti tájékoztatóján. A kormánymegbízott jelezte: a héten megjelenő kormányrendelet több szempontból is érinti a fiatalokat. Csabai Lászlóné szerint kedvező lesz számukra, hogy a kiegészítő kamattámogatású hitel összege a korábbi 10 millióról 15 millió forintra emelkedik. Hozzátette: 20 év az állami támogatás mértéke, mert nem csak az első öt évre vállal a kormány garanciát, kiszámíthatóságot a hitel kamataira és költségeire, hanem gyakorlatilag az azt követő időszakra is, mert a terheket az állampapír-hozamhoz kötik.

A kormánymegbízott a fiataloknak kedvező változások között említette, hogy a jövőben a szülők nagykorú gyermekük számára vehetnek lakást. Beszámolt arról, hogy azon családoknak, amelyek gyermeket nevelnek és a szociálpolitikai támogatást igénybe vették, a jelzáloghitel biztosítéka mellett az állam 80 százalékos mértékig kiegészítő garanciát nyújt.

Csabai Lászlóné elmondta: a belügyminiszter által kiírt önkormányzati lakástámogatási rendszerben megmaradt a fecskeház-program. A kormánymegbízott azt szeretné, hogy minél több szociális bérlakás, fecskeház épüljön, mert megfogalmazása szerint ezen a területen kellene leginkább előre lépni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik