Belföld

Olajipar: a Mollal erősítenének a lengyelek

A vezető lengyel olajvállalat, a plocki PKN Orlen szeretne részt venni a Mol Rt. privatizációjának következő szakaszában - közölte hétfői varsói sajtóértekezletén Zbigniew Wróbel, a PKN elnöke.

Wróbel elmondta, hogy nyilatkozatot juttattak el a magyar kormányhoz erről a szándékukról, miután az nyilvánosságra hozta, hogy eladná a Mol állami kézben lévő részvényeit.

Mészáros Tamás, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatóságának elnöke május 16-i budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az ÁPV Rt. idei értékesítési tervében szerepel a Mol Rt-ben meglévő állami tulajdonrész eladása, s a vagyonkezelő a kormány döntésére vár. A Mol Rt-ben az április eleji zártkörű tőkeemelést követően az ÁPV Rt. tulajdonrésze a korábbi 26,38-ról 23,64 százalékra csökkent.

Mészáros közölte azt is, hogy az ÁPV Rt. idei 196 milliárd forintos bevételi tervének teljesítésében számoltak a Mol állami részvénycsomagjának eladásával, de ehhez kormánydöntésre lenne szükség.

A PKN Orlen elnöke hétfőn arról is beszélt, hogy idén év égéig el kellene kezdeni a térségbeli olajipar felerősítését, vezető szerepet vállalva, s mely folyamatban először a Mol Rt., majd az osztrák OMV lenne résztvevő fél. A társaság stratégiájában szereplő közép-európai konszolidációs folyamat Wróbel szerint 2-3 évet venne igénybe.

A Mol és az OMV is ajánlatot tett a 2001-ben meghirdetett, de végül befagyasztott versenytárgyaláson a PKN Orlen 17,6 százalékos részvénycsomagjára.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik