Belföld

Árcsökkenést hoz a gázpiaci liberalizáció

A földgáz-ellátásról szóló törvény (GET) június 16-i végszavazása után, 2004. január 1-jén megnyílik a magyar gázpiac.

Ligeti Pál, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium energetikai szakértője az Industria szakkiállítás keretében rendezett konferencián csütörtökön elmondta: a jelenlegi gázipari monopóliumok megszűnése elsősorban árcsökkenéssel jár majd, mivel olyan piaci szerkezet alakul ki, amely a versenyt helyezi előtérbe és ennek árleszorító hatása lesz.

A törvénytervezet szerint a nem lakossági fogyasztók számára 2004. július elsejétől nyílik meg teljes egészében a gázpiac, míg 2007. júliusától a lakosság is élvezheti majd a piacnyitás előnyeit. Elmondta: a törvénytervezet értelmében az első ütemben a gázpiac mintegy 40 százaléka nyílna meg a jelenleg érvényes EU irányelvnek megfelelően.

A nyugat-európai példák szerint a lakossági fogyasztóknak csak elenyésző hányada váltott szolgáltatót, pedig a lehetősége adott volt erre. Vélhetően azért, mert az ellátás területén nem számottevő a különbség a szolgáltatók között – hangsúlyozta az energetikai szakértő.

Emlékeztetett arra, hogy a GET-hez 247 módosító javaslat érkezett, melyek jelentős feladatot adtak a szaktárcáknak, a szakértőknek és az országgyűlési képviselőknek egyaránt. Ezek közül jó néhány fontos módosítást mind a szaktárca, mind pedig a honatyák elfogadtak. Az elfogadott módosító javaslatok közül kiemelte a Magyar Energia Hivatal feladatainak és hatáskörének bővülését a versenypiacra lépés és a közüzembe való visszatérés időigényének csökkentését, valamint a hosszú távú szerződésekből fakadó pénzügyi nehézségek kezelésére egy alap létrehozását.

Ligeti Pál elmondta azt is, hogy egy módosítás szerint a földgáz-szolgáltatással kapcsolatban az árakra a jövőben nem az ártörvény, hanem a GET vonatkozna. Azt is fontosnak tartotta, hogy a földgáz- és vezetékes PB-gáz árak emelkedése a törvény hatályba lépése után az inflációhoz fog igazodni. Véleménye szerint fontos módosítás az is, hogy a Magyar Energia Hivatal és a Versenyhivatal hatásköri ütközéseit sikerült kiküszöbölni a tulajdonszerzés korlátozására vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatban.

Csallóközi Zoltán, a Főgáz Rt. igazgatója a Gázszolgáltatók Egyesülésének képviselője közölte: a jelenleg Magyarországon működő öt gázszolgáltató 2002-ben 8.950 millió köbméter gázt értékesített, mintegy 3,1 millió fogyasztó számára. Hozzátette: a magyarországi gázvezeték-hálózat hossza 70.788 kilométer, 2.341 településen biztosítják ezek segítségével a gázellátást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik