Belföld

Kvartett Közép-Európa idegenforgalmáért

Közösen kívánják Közép-Európába csábítani a külföldi turistákat a visegrádi négyek - írta csütörtöki kiadásában a Právo című cseh napilap.

Csehország, Szlovákia, Magyarország és Lengyelország “Európai négyes – egy dallam” címen közös tervezetet fogadott el a térség idegenforgalmi népszerűsítésére, bemutatására. „A Visegrádi Csoport országai már megállapodtak abban, hogy mely területek azok, amelyeken közösen lépnek fel. Ezek Észak-Amerika, Japán, Brazília és Kína – mondta a lapnak Ivo Hartman, a cseh regionális fejlesztési miniszter első helyettese, aki Csehország részéről a tárgyalásokat vezette.

A regionális fejlesztési tárca vezetője, Pavel Nemec szerint a négy visegrádi ország a távoli piacokon nem vetélytárs, mert az ottani lakosok számára inkább egy térség, semmint egy ország meglátogatása a cél. Ebből kiindulva a Visegrádi Csoport közösen fog turista útvonalakat ajánlani az érintett országokban, és ezzel a népszerűsítés, a reklám olcsóbb lesz minden államnak. Nemec elmondta, hogy a közös tervezetre Csehország és Magyarország 50-50 ezer, Szlovákia 30 ezer, Lengyelország 70 ezer dollárt költ az idén.

A Visegrádi Csoport közös internetes honlapot is létrehoz, amely www.european-quartet.com cím alatt néhány nap múlva hozzáférhető lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik