Belföld

Az Irakba készülő magyar cégeknek magukat kell megvédeniük

Az iraki újjáépítésben részt vállaló magyar cégeknek iraki referenciával kell rendelkezniük és saját biztonságukról maguknak kell gondoskodniuk. Az újjáépítés főszervezője Magyarországon is konferenciát rendezne a szerkezetváltásról.

Az iraki újjáépítésben versenyképes ajánlatokkal és helyi tapasztalatokkal rendelkező magyar vállalkozásoknak van esélyük részt venni. Ugyanakkor az amerikai fővállalkozóknál nyertes alvállalkozóknak saját biztonságukról maguknak kell gondoskodni, mivel az amerikai csapatok nem az alvállalkozók védelme miatt tartózkodnak ott – mondta Spányik Péter, a Magyar Befektetési és Kereskedelem Fejlesztési Kht. vezérigazgató-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Spányik Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy azoknak a magyar vállalatoknak, amelyek részt akarnak venni Irak újjáépítésében, folyamatosan figyelniük kell az amerikai fővállalkozó cégek, többek között a Bechtel honlapját és ott regisztrálni is kell magukat. A pályázatokat az elkövetkezendő hónapokban teszik közzé.

Eközben a Bechtel konferenciákat is szervez a potenciális alvállalkozók számára, a legközelebb Kuvaitban találkozhatnak az érdeklődő cégek a Bechtel képviselőivel. A konferencián közzétett információk teljes egészében elérhetőek a cég honlapján is – áll a cég által kiadott közleményben.

Nincs megkülönböztetés, de ne várjunk csodát

Réthy Imre, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára a múlt heti amerikai tárgyalásai alapján elmondta: nem tapasztalt negatív megjegyzést azért, mert a magyar parlament még nem döntött az Irakba kihelyezett magyar katonai kontingensről.

Major István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára azt hangsúlyozta: csodát nem szabad várni az első körben, mivel nagyon éles verseny lesz az alvállalkozói megbízásokért.

Major István rendkívüli együttműködési készséget és jóakaratot tapasztalt Washingtonban az iraki újjáépítésben való magyar részvétel elősegítéséről tartott tárgyalásain.

Magyar szakemberek is átadhatják ismereteiket

Az újjáépítés legfontosabb területei az energiaipar, az ivóvíz-szolgáltatás, az oktatás és az élelmiszer-feldolgozás. Major István azt is elmondta, hogy az újjáépítést szervező USAID egy magyarországi konferencia megszervezésére kérte az országot, hogy a magyar szakemberek megoszthassák a gazdasági szerkezetváltás területén szerzett tapasztalataikat. Példaként azt említette, hogy a rendszerváltás előtti magyar bankrendszer nagyon hasonlított az irakihoz, ahol szintén egyetlen bank lát el jegybanki és kereskedelmi funkciókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik