Belföld

Fidel Castro Argentínában is háromórás beszédet tartott a több ezres tömegnek

Fidel Castro kubai elnök Buenos Airesben óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy megtámadja a hazáját.

“Ez Buenos Aires lakosságának üzenete azokhoz, akik arról álmodoznak, hogy hazánkat bombázzák” – mondta a 76 éves kubai vezető az argentin fővárosban, így nyugtázva, hogy beszédére több ezres hallgatóság volt kíváncsi. Egyúttal azt vetette Washington szemére, hogy rágalmak áradatát zúdítja Kubára.

Castro papír nélkül mondott, mintegy két és fél órás beszédében utalt arra, hogy az Egyesült Államokban vannak olyan erők, amelyek az egész világon egyfajta “náci fasizmust” akarnak megvalósítani.

A kubai államfő arra használta fel külföldi látogatását, hogy kissé javítsa a szigetország nemzetközi megítélését, amelyet jócskán lerontott három kubai ellenzéki személy áprilisi kivégzése. Az illetőket egy komphajó eltérítése miatt ítélték halálra.

Úgy érzem magamat, mint Kubában – mondta Castro, aki láthatóan igen jó hangulatban és tréfás kedvében volt. A dpa német hírügynökség jelentése szerint Castrót megtapsolták, amikor nemes emberbarátként írta le néhai harcostársát, az argentin Ernesto “Che” Guevarát.

Az Egyesült Államoknak címzett bírálat mellett Castro dicsérte országa szocialista vívmányait. – Mi senkit sem bombázunk megelőző módon, hanem szerte a világba orvosokat küldünk megelőzés céljából – mondta. – Milliószor beszéltek a berlini fal halottairól, de sohasem esett szó a Mexikó és az Egyesült Államok között húzódó határ halottainak sokkal nagyobb számáról.

Castro, aki Néstor Kirchner új elnök beiktatásán vett részt Argentínában, az eredeti tervek szerint az egyetemen tartott volna előadást. Az erre a célra kijelölt aulát azonban túlzsúfoltság miatt ki kellett üríteni. A kubai vezető ezután meglepetésszerűen megjelent az épület előtti lépcsőkön, és ott mondott beszédet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik