Belföld

Nevet változtatott a Fidesz, Orbán ismét elnök

A Fidesz-Magyar Polgári Párt nevet változtatott, és immár a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnevezést használja.

Orbán Viktort ismét elnökké választották a legnagyobb ellenzéki párt XVII. kongresszusán. A politikus 1993 és 2000 között már állt a párt élén. Az alelnökök megválasztása is meglepetés nélkül zajlott: Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter és a korábbi főpolgármester-jelölt, Schmitt Pál nyerte el ezeket a tisztségeket.

Orbán Viktor megválasztásának aránya igen magas volt, hiszen 504-ből 499 voksot gyújtött be a volt miniszterelnök.

Megválasztása után, vasárnap, Orbán így nyilatkozott: “a régiből megőrizve azt, ami érték tegnap valami újat alapítottunk”. A politikus a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában reményét fejezte ki, hogy a kongresszuson elfogadott új alapítólevél 15-20 évig állja majd az idő próbáját.

Hangsúlyozta, hogy a Szövetség erejét az is növelni fogja, hogy volt miniszterek, mint például Martonyi János, Mikola István és Matolcsy György, valamint a polgári körökből mintegy 800-an léptek be a szervezetbe. Úgy vélte, jó esély van arra, hogy a Szövetség Magyarország legerősebb, közéleti szervezetévé váljon.

Orbán Viktor becslése szerint egy év múlva a Szövetségnek, illetve az azzal szerződéses viszonyban lévő szervezeteknek összesen százezer fölött lesz taglétszámuk. Visszautasította azon vélekedéseket, hogy az alapszabály-változtatás nyomán az elnöki tisztség diktatórikus jellegű, centralizált lenne.

A pártközi kapcsolatokról szólva leszögezte, hogy szükség van az MDF-fel való együttműködésre. Emlékeztetett arra, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke részt vett a szombati kongresszuson. Kijelentette, hogy a Szövetség nincs intézményes kapcsolatban a MIÉP-pel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik