Belföld

Százmilliárd is befolyhat a három bank privatizálásából

Az ÁPV Rt. tervei szerint még az idén pénzügyileg is lezárják a Postabank, a Konzumbank, a Földhitel és Jelzálogbank, valamint a Dunaferr Rt. privatizációját. A bankok értékesítéséből maximum 100 milliárd forint bevételt várnak.

Postabank pályázat már a jövő kedden

Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Postabank pályázata várhatóan jövő héten kedden jelenik meg. A Postabank esetében kétfordulós pályázatra számítanak.

A Postabank értékesítése szeptemberben zárul. Király Júlia, a bank elnöke elmondta, hogy a Postabank ügyfélköre stabil és megbízható. A pénzintézetnek jelenleg több mint 500 ezer aktív lakossági ügyfele van, a potenciális ügyfélszám eléri az egymilliót. Ezenkívül mintegy százezer diákszámlát vezet, azaz a diákhitelezés liberalizációját követően is megőrizte a számlák 90 százalékát.

Király Júlia elismerte, hogy a múlt öröksége még mindig kísért a pénzintézetben. A nyolcvanas évek második legnagyobb bankjának tevékenységéhez akkor kialakított és azóta is fenntartott infrastruktúra társul, ami miatt stabilan és biztonságosan, ám magas költséggel tevékenykedik a pénzintézet. – A privatizációtól azt várjuk, hogy szakmai befektető bevonásával eltűnjenek a múlt olyan örökségei, amelyek ma még a költséges működésért felelőssé tehetők – tette hozzá.

Király Júlia 2003-at a privatizáció és az értékteremtés, a piaci részesedés növekedése évének nevezte. Hozzátette: 2004-ben fenntartható stabil növekedési pályára állhat a pénzintézet és várakozásai szerint 2006-ban már a tulajdonosok is elégedettek lehetnek a bank tőkearányos jövedelmével.

FHB értékesítés két lépcsőben?

A Földhitel és Jelzálogbankban meglévő állami részesedést a tervek szerint százszázalékban adják el. Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy ha nem elegendő a piaci kereslet, akkor az FHB papírjait két lépcsőben értékesítik a tőzsdén. Az ÁPV Rt. szerint a lakáshitel-rendszer esetleges változtatása nem befolyásolja az FHB privatizációját.

Gyuris Dániel, az FHB vezérigazgatója kiemelte, hogy a jelzáloghitelezés Magyarországon további jelentős bővülés előtt áll, elsősorban a korszerűsítési és felújítási üzletág növekedése miatt. Hangsúlyozta, hogy a jelzáloghitelek aránya a GDP százalékában Magyarországon még mindig jelentősen elmarad az EU más fejlettebb országaitól.

A vezérigazgató szerint az FHB év végi hitelállománya 220 milliárd forintra nőhet a tavaly év végi 106,7 milliárd forintról. – Az eszközállomány 98 százalékát a lakossági hitelek teszik ki, így az eszközoldali kockázat minimálisnak tekinthető – mondta Gyuris Dániel, hozzátéve, hogy a banktól igényelt jelzáloghitelek átlagos futamideje 14-15 év, átlagos mértéke 4 millió forint. Az idén év végéig másfélmilliárd forint nyereséget tervez az FHB, amit nem befolyásol a lakástámogatási rendszer esetleges korrekciója.

Az ÁPV Rt. tervei szerint a tőzsdei tranzakciót szeptemberben egy kampány és roadshow előzi meg, így a részvények jegyzésére október-novemberben kerülhet sor.

Novemberre tervezik a Konzumbank eladását

A harmadik kiárusítandó bank a Konzumbank. Ferenci Tibor, a Konzumbank Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy a pénzintézet portfóliójának nagy részét a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelek, illetve az agrárhitelek adják. Hangsúlyozta, hogy az átlagos mérlegfőösszeghez viszonyított kamatjövedelem, ami a Konzumbanknál 5,43 százalék, jelentősen meghaladja a középbankok 2,86, illetve a teljes bankszektor 3,96 százalékos mutatóját.

Ferenci Tibor emlékeztetett arra, hogy a bank egy korábbi pere egymilliárd forint kárt okozott, ám hangsúlyozta, hogy a portfólió tiszta és a pénzintézet üzemi szinten másfél-kétmilliárd forintos eredmény elérésére képes. Tavaly az üzemi nyereség 1,93 milliárd forint volt, az adózás utáni nyerség 183 millió forintot tett ki. A tanácsadói pályáztatást az ÁPV Rt. júniusban zárja le, és az érékesítésre szeptember-októberben, a szerződéskötésre pedig novemberben kerülhet sor.

A Dunaferrnél a privatizációs szervezet azzal számol, hogy októberre derül ki, ki veheti meg a társaság állami tulajdonrészét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik