Belföld

Suchman leállítaná a privatizációt

Suchman Tamás korábbi privatizációs miniszter azzal a meglepő javaslattal állt elő, hogy le kellene állítani a privatizációt, s helyette egészen más formában lehetne hasznosítani az állami vagyont, ami sokkal nagyobb bevételt hozna - olvasható a Népszabadságban.

Emlékezetes, hogy a hazai privatizáció történetének legnagyobb bevételét, 480 milliárd forintot 1995-ben érte el az állam, Suchman Tamás minisztersége idején. Az idén a költségvetés 196 milliárdra számít az ÁPV Rt-től. Suchman szerint azonban le kellene állítani a folyamatokat, és más pályára kellene terelni az állami vagyonkezelését. Elmondta, fontos gazdaságstratégiai érvek szólnak amellett, hogy az állami vagyon bizonyos szintje fennmaradjon. Ezt támasztják alá a német, olasz, francia és újabban a brit példák is – az állam korábban privatizált cégeket vásárol vissza.

Suchman azt tartja ésszerűnek, hogy az állami vagyont egy holdingba tömörítsék. Ezt a szervezetet a palament alá kellene rendelni úgy, hogy bizonyos tesütletkben négypárti felügyelet működjön. Véleménye szerint ma az állami vagyon 1500 millárd forint.

Különösen nagy hibának tartja a bankok tervezett eladását. Szerinte a jelenlegi állami tulajdonú bankok összevonásával egy nagy, mintegy 150 milliárd forint értékű bankot kellene létrehozni, s 49 százalékát lehetne első lépésben privatizálni, 200 százalékos árfolyamon.


 

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.