Belföld

Se főnök, se pénz – EUKK

Se főnök, se pénz, és egyelőre konkrét cselekvési terv sincs - így jellemezte az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) jelenlegi helyzetét Somody Imre , a szervezet kuratóriumának alelnöke a Népszavában.

A kormány által tavaly novemberben alapított EUKK tevékenységének első fázisa az uniós csatlakozásról döntő népszavazás után zárult le – ebben az időszakban a szervezet a referendumon való részvételre, illetve az általános információk közreadására koncentrált.

A 2002-ben és 2003-ban mintegy 2,2 milliárd forintból gazdálkodó EUKK eddig 1,9 milliárd forintot költött el. Az, hogy a népszavazáson való részvétel az előjelzésekkel szemben nem 60-65 százalékos, hanem 40 százalékos volt, a politika szerint részben az EUKK nem kellően hatékony kampányának rovására írható. Az EUKK részleges felelőségét a szervezet vezetői sem tagadták – például elismerték, hogy csak részben sikerült az ifjúság, és az agráriumból élők meggyőzése.

Ám Somody szerint a közalapítvány az idő, a jogrendszer, azaz a hosszas közbeszerzési eljárások, illetve a politika csapdájában vergődött: az ellenzék belpolitikai célzattal kipellengérezte Magyarország csatlakozási feltételeit, Mádl Ferenc köztársasági elnököt vagy Orbán Viktor volt kormányfőt az EUKK nem tudta bevonni az unió népszerűsítésébe, az Irakkal kapcsolatos uniós ellentétek nyilvánosságra kerülése is hátráltatta az EUKK tevékenységét. A jövőről az EUKK-nak egyelőre csak vázlatos elképzelései vannak: a szervezet tovább kívánja működtetni információs hálózatát, illetve szóba került Magyarország uniós arculatának kidolgozása, egy EU-akadémia felállítása is.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik