A tanulmány szerint – amelynek elkészítésére különben nem a Viagrát gyártó Pfizer cég adott megbízást – 64 férfit vizsgáltak a kutatók rendszeresen, olyanokat, akik már több mint fél éve erekciós zavarokban szenvedtek. A kísérleti csoport egyik része minden este, lefekvés előtt bevett Viagrát, a másik, a kontrollcsoport ellenben csak akkor, ha szexuális érintkezésre készült. Végül egy harmadik csoport egyáltalában nem szedett Viagrát. Egy év elteltével azután megszüntették a kezelést.
Rá egy hónapra a kutatóorvosok újból megkérdezték szexuális életükről a pácienseket. Válaszaikból megállapíthatták, hogy azoknak a férfiaknak 57 százaléka, akik naponta szedtek Viagrát, most már a gyógyszer nélkül is képes normális erekcióra eljutni. Az orvosok megállapították ugyanis, hogy jelentősen megnőtt a véráramlás péniszük ereiben.
A csak alkalmanként Viagrát szedők több mint tíz százaléka mentesült korábbi problémáitól, valamelyest javult a véráramlás nemi szervükben. Azoknál viszont, akik egyáltalában nem szedtek Viagrát, időközben fokozódtak az erekciós zavarok – olvasható az APA jelentésében.