Belföld

Peren kívül 50 ezer eurót fizet a magyar állam egy román férfinak

Peren kívüli megegyezés alapján 50 ezer euró kártérítést kap a magyar államtól egy magyar nemzetiségű román állampolgár, akit több mint hét hónapon keresztül tartottak előzetes letartóztatásban Magyarországon - közölte a romániai sajtó.

Szentkirályi László azt követően fordult a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, hogy a magyar állam mindössze 4 ezer euró kártérítést akart fizetni neki a Magyarországon elszenvedett jogi kálváriája miatt. A 27 éves zilahi fiatalember 500 ezer euró kártérítést követelt, majd két tárgyalási forduló után peren kívüli megegyezésre jutott a magyar állammal.

Ennek értelmében 50 ezer euró kártérítést kap, emellett a magyar állam fizeti a strasbourgi pereskedés közel 53 ezer eurót kitevő költségeit.

Szentkirályi László elmondta, hogy még 1996-ban gyűlt meg a baja a magyar igazságszolgáltatással. Előbb tanúként idézték be egy biztosítási csalási ügyben, majd 1999 végén, amikor Magyarországról utazott hazafelé, a határ magyar oldalán őrizetbe vették.

Hét és fél hónapot töltött előzetes fogságban Debrecenben. Szabadlábra helyezése után sem hagyhatta el Magyarországot, ügye csak 2002 elejére tisztázódott. Időközben romániai vállalkozása tönkrement, s emiatt kért kártérítést a magyar államtól. A magyar hatóságok a pályakezdő közgazdászok magyarországi átlagfizetésére hivatkozva állapították meg, hogy mindössze 4 ezer euró kártérítés járna neki.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik