Belföld

Nem nyúlnak visszamenőleg a lakáskamatokhoz

A kormány nem tervez visszamenőleges hatályú változtatásokat a lakáshitelezéshez nyújtott állami támogatásokban - szögezi le a kormányszóvivő közleménye. Ahogy fogalmaz: ez ellentétes lenne a Medgyessy-kormány által vallott és követett elvekkel, ellentétes lenne a jogállamisággal.

A kormány tervei szerint az önálló otthon megteremtéséhez a jövőben hitelt felvevők számára sem változnak lényegesen a pénzügyi feltételek. Változatlan marad tehát a lakáshitel futamideje és adós kamatterhe is. Ezen elvek leszögezésével a kormány határozottan cáfolja az utóbbi hetekben-napokban lábra kapott alaptalan híreszteléseket, találgatásokat és csúsztatásokat – olvasható a Gál J. Zoltán kormányszóvivő által jegyzett közleményben.


Emelik a szocpol támogatást

A jelzáloghitelek kamattámogatása, a fiatal házasok kiegészítő kamattámogatású kölcsöne alapvető, pozitív változásokat hozott a lakáspiacon, a lakással nem rendelkezők széles körének tette és teszi lehetővé a jövőben is, hogy önálló otthont teremtsenek. A kormány ezt a lehetőséget nem szűkíteni, hanem éppen bővíteni kívánja. Ezt szolgálta a lakásépítési kedvezmény (szocpol támogatás) emelése, amely az önerő kiegészítésével az alacsonyabb jövedelműek számára is egyre inkább elérhetővé teszi a lakásépítést, vásárlást, a hitelek felvételét – írja a közlemény.


Néhány elemet módosítanak


Elsimeri ugyanakkor a közlemény, hogy van néhány eleme a jelenlegi rendszernek, ami módosításra szorul. Ezek a módosítások elsősorban azt szolgálják majd, hogy a támogatások, kedvezmények azoknak segítsenek, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. A kormány ugyanakkor meg kívánja szüntetni a ma meglévő visszaélési lehetőségeket.

A kamattámogatás mérséklése a bankok nyereségét érinti


Emellett arról is szól a közlemény, hogy az infláció mérséklődése lehetővé teszi a bankoknak nyújtott kamattámogatás mérséklését. Ez a lépés csökkenti a bankok nyereségét, de nem érinti a hitelfelvevőket. A kormány előkészít néhány olyan lépést, ami a kisjövedelműek, gyermekes családok lakáshoz jutási lehetőségét bővíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik