Az előterjesztés általános vitáját megnyitó expozéjában emlékeztetett arra, hogy a társasági, illetve a cégtörvény jogharmonizációja az 1998 nyarától hatályos törvényekkel már nagyrészt megtörtént. Mint mondta, a most tárgyalandó törvényjavaslat a még szükséges pontosításokat tartalmazza, amelyek a társasági törvényben túlnyomórészt a részvénytársaságok szabályozására vonatkoznak.
Az előterjesztés néhány ponton módosítja a társasági törvénynek a gazdasági társaságok átalakulására vonatkozó fejezetét is. Hankó Faragó Miklós kiemelte: a javaslat újdonsága, hogy míg az eddig elvégzett jogharmonizációs célú módosítások az uniós irányelvek adaptálását jelentették, addig az európai gazdasági egyesülés, mint új vállalkozási forma esetében – mivel a szabályozás rendeleti szinten történt meg – csak azokat a rendelkezéseket kell a nemzeti jogban megalkotni, amelyekre a rendelet a tagállamoknak felhatalmazást ad, illetve kötelezettséget ír elő.