Belföld

Paks – egy zavaros üzem

Vasárnap estére elkészült az április 11-ei üzemzavar okait feltáró jelentés. Aztán kiderült, hogy újabb rendellenesség történt a Pakson. A miniszteri biztos nem kertel: súlyos műszaki helyzetben van az atomerőmű.

Az Paksi Atomerőmű vezérigazgatója, Kocsis István hétfőre ígérte az április 11-ei – előbb a Nemzetközi Nukleáris Esemény Skálán 2-es fokozatúnak
Paks – egy zavaros üzem 1

ítélt, majd 3-as fokozatúra javított – üzemzavar okairól készített, az Országos Atomenergia Hivatal paksi kirendeltsége illetékesének vasárnap este átadott jelentés ismertetését.


Előzetes lapinformációk szerint a vizsgálat megállapította, hogy a zárt tisztítótartály hűtő- és ellenőrző rendszerének tervezési hiányossága okozta a súlyos üzemzavart. A jelentés vélhetően megállapítja a francia Framatome cég felelősségét, ám az esetleges kártérítési igény bejelentésével, illetőleg a kártérítési per megindításával az atomerőmű valószínűleg megvárja az Országos Atomenergia Hivatal vizsgálatát, amely a tervek szerint május végéig befejeződik, mert annak eredménye már hivatalosnak tekinthető.


 Fegyelmezetlen dolgozók?

Nem ez volt a hétvége egyetlen eseménye. Az erőműben dolgozó egyik kft. karbantartója a megengedetthez képest nagyobb sugárterhelést kapott, miután a sugárzásmérő műszer jelzése ellenére sem hagyta abba megkezdett tevékenységét. Az erőmű illetékesei hangsúlyozták, hogy az eltérés igen kicsi volt. A fegyelmezetlen dolgozót ért sugárzás egészségkárosodást nem okozott. A karbantartót új sugárvédelmi tanfolyam elvégzésére kötelezték.  

Hiba hátán hiba


Időközben újabb rendellenességről érkezett hír. Hétvégén tíz centiméter magasan radioaktív víz állt az erőmű egyik helyiségében. A Népszabadság tudósítójának Kováts Balázs, az atomerőmű tájékoztatási főosztályvezetője elmondta: az atomerőmű 2-es blokkja közelében van egy anyagvizsgálat céljára létesült helyiség, amelyet évente csak egy-két alkalommal nyitnak ki, kizárólag akkor, amikor áll a reaktor – miképpen most is. E helyiségen át közelíthető meg a reaktortartály, melyet különböző anyagvizsgáló gépekkel ellenőriznek.


Pénteken derült fény a hibára, miután az erőmű dolgozói előkészítették az adott vizsgálatokat. Arra következtettek, hogy a leállított reaktor fölötti zárt teret kitöltő víz szivárgott ide. A főosztályvezető azt mondta: nagy valószínűséggel valamelyik fémdugó eresztett, így történhetett a szivárgás. Hozzátette: a hibás dugót megjavították, a vizet egy speciális csatornába vezették, így vasárnapra már teljesen száraz volt a vizsgáló helyiség padozata. A főosztályvezető hangsúlyozta: ez az esemény nem bejelentésköteles.


 Dr. Kocsis István életrajza

A Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója 1976-ban szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Éveken át oktatott a gépész karon, s egy évig ugyan a Vegyterv vezető tervezőjeként a paksi atomerőmű szekunder körének tervezésén és a kivitelezés helyszíni művezetésén dolgozott, de rövid Fegyver- és Gázkészülékgyár-i kitérő után 1992-ben már az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium iparért felelős helyettes államtitkára, majd 1993-tól öt éven át az ÁV Rt. (később ÁPV Rt.) vezérigazgató-helyettese, vezérigazgatója. A kormányváltást követően 1998-tól Németországban dolgozott a honi privatizáció egyik nyertésénél, az RWE Energie AG-nál, főosztályvezetői beosztásban. Innen a cég magyarországi érdekeltségéhez került, majd az újabb kormányváltás nyomán Pakson kötött ki. 


Kocsis kezéből kivették a gyeplőt?


A gazdasági és közlekedési tárca vezetője által múlt pénteken kinevezett miniszteri biztos, Aszódi Attila egyetemi docens úgy nyilatkozott: tényleg egy olyan műszaki értelemben súlyos szituációban vagyunk, amikor minden érintettnek együtt kell működnie és ez csak külső koordinálással lehetséges. Véleménye szerint egy-két héten belül megvalósítható az a vizsgálat, melynek során felmérhetik, hogy mi a helyzet a megrongálódott tisztítótartályban. Ezt követően dolgozhatják ki a műszaki eljárást a rendszer megtisztítására. Ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a reaktor kettes blokkját újraindíthassák.


A miniszteri biztos szerint több hónapot is igénybe vesznek azok a lépések, amelyek nélkül a blokk újraindítását elképzelhetetlennek tartja. A 33 éves szakember a hazai nukleáris ipar elkötelezettje. Személye talán biztosítékot nyújt arra, hogy az erőmű megbirkózik a szokatlan műszaki kihívással. Annál is inkább szükség volt a miniszteriális szintű beavatkozásra, mert az erőmű jelenlegi vezérigazgatójának pályaképe inkább a politikai karriert befutó mérnökemberé, semmint a szakmai lépcsőfokokon évtizedekig feljebb-feljebb lépő szakemberé.


Paks – egy zavaros üzem 2


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik