Belföld

Nagy-Britanniában világcégek kampányolnak az euróért

A világ legnagyobb vállalatainak felső vezetői példátlan összefogással, burkolt fenyegetéstől sem mentes közös üzenetben szólították fel hétfőn a brit kormányt, hogy lehetőleg még ebben a parlamenti időszakban kezdje el Nagy-Britannia csatlakoztatását az euróövezethez. A font ennek hatására is újabb mélypontra gyengült az euróhoz képest; a közös valuta egysége most először 72 pennyre drágult.

A közös felhívást 25 világcég vezetői írták alá, köztük Sir Christopher Gent, a Vodafone mobiltelefon-szolgáltató vezérigazgatója, Peter Sutherland, a BP olajcég elnöke, valamint a Ford, a Siemens és a Boeing felső vezetése.

A hétfőn közzétett nyílt levél szerint a brit gazdaságban érdekelt befektetők annak a feltételezésnek a jegyében vannak jelen a piacon, hogy Nagy-Britannia “csatlakozás előtt álló” ország. Ha kiderül, hogy ez nem így van, “az jelentős változásokat fog eredményezni a brit gazdasági klímában” – áll a felhívásban.

Az üzleti vezetők szerint a gazdasági feltételek már adottak a brit eurócsatlakozáshoz, Nagy-Britannia kimaradása ugyanakkor szerintük tartós gazdasági károkat okozna az országnak. Az utóbbi napokban sűrűsödik a légkör Gordon Brown brit pénzügyminiszter körül, aki legkésőbb június 7-ére ígérte a brit valutauniós csatlakozási döntés előfeltételéül szabott gazdasági hatástanulmányok eredményének közzétételét. A brit gazdasági sajtó már hetek óta tudni véli, hogy az öt átfogó feltétel teljesülését vizsgáló összesen 18 tanulmány végkövetkeztetése nemleges lesz, vagyis Brown azt fogja bejelenteni, hogy Nagy-Britannia egyelőre nem csatlakozik az euróövezethez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik