Belföld

Lamperth is elismerte, hogy hibázott a rendőrség a Kendermag-tüntetésen

A belügyminiszter értékelése szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a bejelentések kezelését és az egyeztetést szakszerűen hajtotta végre a május 4-i Vörösmarty téri rendezvényekkel kapcsolatban ; a rendőri biztosítás tervezésekor azonban szakmai hiányosságok történtek, amelyek közrejátszottak abban, hogy a téren rendbontások történhettek.

Lamperth Mónika a Kendermag-tüntetéssel kapcsolatos mulasztásokról hétfői sajtótájékoztatóján beszélt azt követően, hogy múlt héten pénteken megkapta Salgó László vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitánytól a Vörösmarty téri demonstrációk rendőri tevékenységéről szóló jelentését.

Salgó László jelentésében – amelyet Lamperth Mónika elfogadott – arról ír, hogy a bejelentések elbírálása során a BRFK szakmai hiányosságot nem követett el, megfelelő volt az egyeztetés a térre bejelentett szervezők között.

A biztosítási terv készítői azonban nem fordítottak kellő figyelmet arra, hogy “a bejelentett létszámokhoz viszonyítva egy szűk területen több, egymással ellentétes célú rendezvény kerül megtartásra. A rendezvények programjából és céljából előre prognosztizálható volt, hogy az ellenérdekű felek egymás rendezvényeit megzavarhatják”.

Salgó László jelentésében azt írja, a fentiek ismeretében a feladat végrehajtására tervezett rendőri erő 20 fős létszáma felügyeleti szolgálat ellátására volt elegendő, azonban a rendezvények biztosítása rendőri csapaterő alkalmazását tette volna szükségessé.

Az országos rendőrfőkapitány szerint a rendezvény biztosítására előzetesen felkészített, megfelelő számú és felszereltségű csapaterőbe szervezett állomány képes lett volna a rendbontás megelőzésére és a szakszerű cselekvésre.

A rendbontások kialakulásakor az előkészítés és tervezés hiányosságai miatt nem állt rendelkezésre a szükséges rendőri erő. A biztosítás parancsnoka – amikor az erősítés megérkezését követően már alkalmas erő állt rendelkezésére a tömegoszlatáshoz – helyesen döntött, amikor nem élt a tömegoszlatás lehetőségével, hanem felhívta a résztvevőket és szervezőket a rendezvény befejezésére.

A belügyi tárca vezetője a jelentés áttanulmányozását követően felkérte Salgó Lászlót, hogy a hét végéig a jelentésben foglaltak alapján állapítsa meg a felelősséget, és intézkedjen.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik