Belföld

Távozik a magyar Vivendi vezére – alternatív búcsú

Gyors egymásutánban vált tulajdonost, vezérigazgatót és stratégiát a vezetékes távközlési piac második szereplőjeként számon tartott Vivendi Telecom Hungary (VTH) Rt.

Polányi Sándor a búcsúzkodáson már túl van. Egyhetes római vakációja előtt stílusosan telefonon jelentette be üzleti partnereinek, hogy feláll a VTH vezérigazgatói székéből. Bizalmasnak szánt közlését azonban tett egyelőre nem követte.


Sőt, a legnagyobb alternatív távközlési szolgáltató első embere hazatérte után maga is csak találgatta, mikor is hagyja el végleg e posztját. Távozására majd akkor kerülhet sor, ha a magyar telefontársaságot új tulajdonosa – az angol GMT Communications Partners és az amerikai AIG Emerging Europe Infrastructure Fund (EEIF) konzorciuma – átveszi a francia Vivendi Universaltól.



Távozik a magyar Vivendi vezére – alternatív búcsú 1


Békés válás


A VTH eladására a régi és az új tulajdonosok már januárban koccintottak. Akkor úgy látszott: a társaság átadás-átvétele február végére, esetleg március elejére lezárulhat. A tranzakció pénzügyi zárása azonban egyre várat magára. Igaz, a hírek szerint már nem sokáig. A telefontársaság fejlesztéseihez az elmúlt években mintegy 330 millió eurónyi hitellel hozzájáruló 12 pénzintézet és a GMT-AIG EEIF konzorciuma között az ígéretek szerint május közepéig az utolsó, a kelleténél régebben húzódó tárgyalások is befejeződnek.

“A terjeszkedés, az előretörés időszaka a VTH-nál lezárult, a most soron következő belső konszolidáció pedig számomra nem tartogat igazán érdekes kihívásokat” – vélekedik Polányi Sándor. A leköszönő vezér cége új pénzügyi befektetőivel értékelte esetleges együttműködésük lehetőségeit, de “a jövőt nem együtt képzelik el”.

A VTH még hivatalban lévő vezetője állítja: személyes ambíciói előbb-utóbb a legnagyobb alternatív telefonszolgáltatónál zajló tulajdonosváltástól függetlenül is távozásra késztették volna. Az 1991 óta a távközlésben dolgozó szakember szerint ugyanis a magyarországi telekommunikáció “hőskora” befejeződött. A piac stabilizálódott, az általános befektetési kedv és a szabályozási környezet jelenleg nem kedvez a gyors változásoknak. Márpedig szerinte ezek a körülmények nem valók olyan vezetőnek, aki a nagy kihívások közepette érzi elemében magát.

Kis piacon nehéz sok szereplőnek jól laknia

Polányi úgy véli: miután a VTH a második helyre szorult az 1999-ben lezárult DCS 1800-as mobiltelefon-szolgáltatói tenderben, a piac konszolidálásában való részvételének lehetőségei korlátozottá váltak. Ráadásul a helyzetét tovább nehezítette a távközlési piac 2000-ben már hazánkban is érzékelhető válsága. A befektetők bizalmatlanok lettek, s az ágazatból eltűnt a terjeszkedés lehetőségét biztosító tőke. Ennél is nagyobb baj azonban, hogy a finanszírozási források máig nem éledtek újra. Ezért a szakember szerint átmenetileg meg kell barátkozni a piaci konszolidáció esetleges elmaradásának gondolatával.

 A Vivendi számokban

• Hazánk második vezetékes távközlési szolgáltatója
• Vezetékes piaci részesedése meghaladja a 12 százalékot
• Kilenc koncessziós szolgáltatási területet szolgál ki
• 1070 embert foglalkoztat
• Lakossági ügyfeleinek száma eléri a 400 ezret
• Magyarországi befektetéseinek értéke meghaladja az 550 millió dollárt

Ez egyébként nem magyar sajátosság. A korábbi monopolhelyzetű cégek többsége Európa-szerte megtartotta vezető piaci pozícióját. Portugáliában például a legnagyobb szolgáltató piaci részesedése ma is 95 százalék, miközben a vele versenyezni próbáló kisebb cégek jól megélnek a piac fennmaradó részén is. Nálunk azonban az is gond, hogy a telekom piac kisebb a kelleténél. Ahhoz, hogy az alternatív szolgáltatókra jutó 20 százalékos szeletből “mindenki jóllakhasson”, feltétlenül nagyobb “tortára” lenne szükség.

Polányi Sándor szerint a vezetékes társaságoknak fel kellene ismerniük, hogy a hangszolgáltatások területén nem egymás között kell keresniük a legveszélyesebb ellenfeleket. Elég csak arra gondolni, mekkora megrázkódtatást okozott, hogy a korábban a magas tarifák miatt sokak által csak kiegészítő szolgáltatásnak tekintett mobiltelefónia a hangforgalom felét megszerezte. Eközben a néhány éve még a vezetékes telefonszolgáltatói körökben legfőbb “mumusnak” tartott kábeltelevíziós cégek minden félelem és várakozás ellenére meg sem jelentek a hangpiacon.

Változó szabályozás

“A vezetékes távközlési cégek számára a következő években az internet és az erre épülő szolgáltatások jelentik a jövőt, míg a piac egészére a mobiltársaságok között igazán még csak most beinduló verseny nyomja majd rá a bélyegét” – állítja a VTH vezérigazgatója. Polányi ugyanakkor úgy gondolja, csalódni fog, aki a hírközlési törvény most formálódó módosításaitól a piac gyors átalakulását várja. A készülő új szabályozás ugyanis a jelenleg hatályban lévő törvényhez hasonlóan pontosan visszatükrözi majd az aktuális piaci erőviszonyokat. A VTH-nál immár utolsó napjait számláló vezető szerint a legtöbb, amit az új törvénytől várni lehet, az a konszolidációt segítő lehetőségek megteremtése, a meglévő kapuk szélesebbre tárása.


Távozik a magyar Vivendi vezére – alternatív búcsú 2

A nagyításhoz kattintson a képre!

A telekom elemzők 4-5 évre előretekintve maguk is osztják Polányi Sándor piaci prognózisait. Ami viszont a VTH-val való “szakítását” illeti, azt vallják: a vezérigazgató távozása mellett nemcsak a személyes ambíciók diktálta kényszer szólhat. Valószínűnek tartják, hogy Polányi és a VTH-t megvásárló pénzügyi befektetők stratégiai, illetve vállalatirányítási elképzelései között áthidalhatatlan volt a szakadék. A nem éppen könnyen hajlítható menedzser hírében álló Polányi az elmúlt 7 évben a Matávval összemérhető, eredményesen versenyezni képes szolgáltató “felépítésére” törekedett. Márpedig az ezzel törvényszerűen együtt járó költséges, terjeszkedő üzletpolitika a pénzügyi befektetők elképzeléseibe általában nem fér bele.

Feltehetően nincs ez másképp a VTH-t megvásárló konzorciumánál sem. Legalábbis erre utal, hogy Craig Butcher, az AIG EEIF mögött álló AIG Global Investment (Magyarország) igazgatója már januárban kijelentette: a magyar telefontársasággal kapcsolatos pénzügyi terveiket öt év alatt valóra akarják váltani. Ezt követően pedig szakmai befektetőt keresnek a cég továbbvitelére. Ugyanakkor az elemzők szerint egyelőre nyoma sincs azoknak a beruházásoknak, valamint a VTH piaci pozícióját erősítő cégvásárlásoknak, amelyekről korábban Timothy Green, a GMT képviselője beszélt.

Így valószínű, hogy az eddig terjeszkedő politikát folytató VTH-nál minden eddiginél jobban meghúzzák majd a nadrágszíjat. A tulajdonosok által szükségesnek tartott racionalizálások, a költségek és a bevételek arányának javítását célzó megszorítások, várható elbocsátások és az egyéb hatékonyságjavító intézkedések végrehajtásához a feltételezések szerint nem Polányi lenne a megfelelő ember.

A vezetői stílusával kapcsolatos értékeléseket a vezérigazgató nem kommentálja. Csupán anynyit árul el: stratégiai elképzeléseit a tulajdonosok meghallgatták, ám saját terveikről nem számoltak be részletesen. Ami pedig Polányi Sándor terveit illeti, egyelőre még számára sem teljesen egyértelmű, hogy a következőkben milyen területen próbál szerencsét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik