Belföld

Terjed a baromfivész Belgiumban

A baromfivész minden erőfeszítés ellenére csütörtökön tovább terjedt Belgium északi felében, s most már a déli, vallon országrész termelői is aggódnak.

Jef Tavernier belga közegészségügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy a járvány kiinduló pontja, a Hollandiával határos Limburg megye három faluja körül most már 10 kilométeres sugarú körben minden baromfit kiirtanak. Ez a következő napokban másfél millió baromfi elgázosítását jelenti. Eközben a járvány megjelent e megfigyelés alatt tartott térségen jóval túl, Antwerpen közelében is, ahol Malle kisvárosban egy pulykatelepen mutatták ki a vírust. Itt húszezer pulykát irtanak ki.

A belga baromfitenyésztő ágazat most már 10-20 millió eurós nagyságrendű veszteséget emleget. Jef Tavernier miniszter szerdán azzal bíztatta a baromfitenyésztők szövetségének vezetőit, hogy a veszteséget a belga kormány reményei szerint fele részben az Európai Unió fogja állni, másik felét a kormány próbálja meg fedezni. A kártérítés alapja a baromfi felvásárlási árának legfeljebb 70 százaléka. 

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.