Belföld

Luxemburgtól kaptunk egy helyet Athénban

admin

2003. 04. 14. 10:20

Luxemburg adott át egy helyet a Magyarország európai uniós csatlakozásáról szóló szerződés szerdai athéni aláírási ünnepségén résztvevő magyar küldöttség számára, annak érdekében, hogy a volt és a jelenlegi miniszterelnökök, valamint a köztársasági elnökök részt vehessenek a ceremónián - árulta el Medgyessy Péter hétfőn a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.

A miniszterelnök elmondta: a luxemburgi kormányfőt kérte meg a hely átengedésére, akivel jó barátságban van. A miniszterelnök reméli, a görög félben lesz annyi rugalmasság, hogy beleegyezik a magyar kérés teljesítésébe, hiszen ez az esemény az új tagok számára rendkívüli jelentőségű.

(Görögország öt-öt főben határozta meg az ünnepségen részt vevő hivatalos küldöttségek létszámát; a ceremóniára Medgyessy Péter kormányfő meghívta Orbán Viktor, Horn Gyula és Boross Péter volt miniszterelnököt, valamint Mádl Ferenc jelenlegi és Göncz Árpád volt államfőt.)

A miniszterelnök leszögezte: továbbra is jónak tartja azt, hogy a szerződés aláírása előtt kért felhatalmazást a lakosságtól. Mint hozzátette, ezzel magabiztosan megy el Athénba aláírni a szerződést.

Medgyessy Péter a szombati EU-népszavazáson részt vevők számával kapcsolatban úgy vélte, fél év múlva már senki sem fog emlékezni arra, hányan mentek el szavazni. Megjegyezte, hogy az unió tagországaiban, például az európai parlamenti választásokon is mindössze 30-40 százalékos szokott lenni a részvételi arány. Elismerte ugyanakkor, hogy érdemes elemezni a történteket. Mint mondta, készült egy telefonos felmérés, amiből az derült ki: többen mondták azt, hogy voltak szavazni, mint ahányan ténylegesen elmentek. Medgyessy Péter szerint a kampány túl nyugodttá tette az embereket a népszavazás pozitív eredményét illetően.

A kormányfő külön megköszönte az egyházak vezetőinek, hogy szintén igen szavazatra biztatták híveiket.

Hangsúlyozta: azt is tiszteletben kell tartani, ha az állampolgárok úgy döntenek, nem vesznek részt a szavazáson.

Úgy vélte, hogy Magyarország példaértékű lehet a magas számú igen szavazataival azon csatlakozó országok előtt, ahol sok még a hezitáló választó.

Közölte, most a legfontosabb feladat az, hogy az embereket felkészítsék az EU-csatlakozásra és még több információval lássák el őket. Kiemelten fontos feladatnak nevezte, hogy a vidéken, mezőgazdaságból élők számára megnyugtató válaszokat adjanak. Hozzáfűzte: meggyőződése, hogy ők is jól fognak járni a csatlakozással. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU mezőgazdasági reformja most van alakulóban, aminek kidolgozása során az aláírás után már Magyarország is hallathatja a hangját.

Az uniós tárca nélküli miniszteri posztra vonatkozó kérdésre válaszolva Medgyessy Péter kijelentette: a tárca várományosa, Juhász Endre EU-nagykövet és Kovács László külügyminiszter régóta kollégák, nincs köztük személyes ellentét, ugyanakkor világos munkamegosztásra van szükség a két miniszter között.

Kifejtette: az, ami valóban külpolitikai kérdés, a külügyi tárca vezetőjének felelőssége, viszont az unión belüli döntésekre adandó gyors válaszok koordinálása az új miniszter feladatköre lesz. Hangsúlyozta, hogy Juhász Endre személye garancia arra, hogy Magyarország ki fogja tudni használni az uniós forrásokat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

HOLLYWOOD, CA - NOVEMBER 12: Filmmaker Rory Kennedy speaks during the Academy of Motion Picture Arts and Sciences' 8th annual Governors Awards at The Ray Dolby Ballroom at Hollywood & Highland Center on November 12, 2016 in Hollywood, California.   Frederick M. Brown/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.