Belföld

Tizenhárom magyar cég a zágrábi vásáron

Tizenhárom kis és közepes méretű magyar cég, köztük a Csepeli Acélcső Kft. és a Nagév Kft. szerepel kollektív kiállítással a kedden megnyílt zágrábi tavaszi nemzetközi vásáron.

Ljubo Jurcic horvát gazdasági miniszter nyitotta meg az április 12-ig nyitva tartó, Építkezés és felszerelés gyűjtőnevű, öt szakosított vásárt tömörítő rendezvényt, amelyen 34 ország 1580 kiállítója vesz részt. Jurcic megnyitó szavaiban hangsúlyozta, hogy a horvát kormány továbbra is támogatja a kivitelt és a gyáripar fejlesztését és hogy ennek köszönhetőleg idén az első két hónapban 22,9 százalékkal növekedett a horvát kivitel nemzeti valutában, kunában kifejezett értéke és 49,1 százalékkal dollárban kifejezve. Ugyanakkor kunában 12,1 százalékkal, dollárértékben 36,3 százalékkal csökkent a horvát import.


A magyar kiállítás fő témája, hogy mennyiben lesz hatással a
horvát -magyar gazdasági kapcsolatok további alakulására
Magyarország európai uniós tagsága. A magyar-horvát
szabadkereskedelmi szerződés megszűnésével ugyanis Magyarország felé is Horvátországnak az Európai Unióval kötött szerződése lesz érvényben, ami a horvát félre nézve előnyösebb. Csütörtökön magyar-horvát üzletember találkozó lesz a zágrábi vásáron 22 magyar cég képviselőinek részvételével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik