Belföld

Amerikai ideiglenes kormány Irakban

Az amerikai vezetés Kuvaitban készíti fel a háború utáni iraki kormány tagjait. Amerikai és brit forrásokból megtudtuk, hogy a kormány huszonhárom amerikai miniszterből áll majd. Feladatuk az ország újjáépítése Száddám bukása után.

A hatalom várományosai már „bevetésre” készen állnak Kuvaitban – írja a The Guardian brit napilap, konkrét forrásokat nem említve.

A New York Times arról számolt be, hogy az átmeneti kormány tagjainak kérdésében éles vita zajlik a Pentagon és az Amerikai Külügyminisztérium közt. A Pentagon azt a megoldást szorgalmazza, hogy az új kormány városról-városra vegye át a hatalmat. Az amerikai erők főparancsnoka, Tommy Franks úgy látja, hogy a „felszabadított” területeken rögtön az új kormánynak kell hatalmat gyakorolni.

Irak politikai vezetésével az amerikai Jay Garner tábornokot bíznák meg. Garnert a Pentagon előzőleg az Újjáépítési és humanitárius segélyek irodájának vezetőjévé nevezte ki. A megoldás lényege, hogy a gazdasági és politikai újjáépítésben minden szál az USA kezében fusson össze – írja a New York Times. A 23 amerikai miniszter mindegyike négy iraki tanácsadóval rendelkezik majd. A tanácsadói testület tagja lesz többek közt a Ahmed Csalabi, az iraki ellenzéki párt vezetője – írja a Guardian.

Nagy Britannia természetesen ellenzi ezt a megoldást. A szigetország kormányának elképzelései szerint az ENSZ feladata lenne a háború utáni állapotokat rendezni.

Colin Powel, amerikai külügyminiszter kompromisszumos megoldásként a NATO és az EU együttműködését javasolja brit kollégájának. A terv megbeszélésére csütörtökön kerül sor egy váratlanul összehívott, nem hivatalos csúcstalálkozón.



 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik