Belföld

A Lukoil, a Mol és a BP is a román Petromra kacsingat

A BP és az orosz Lukoil egyaránt érdekelt a román nemzeti olajtársaság, az SNP Petrom privatizációjában - jelentette hétfőn a Ziarul Financiar című román gazdasági lap, kormányforrásokra hivatkozva.

A román állam, amely a Petrom 93 százalékát birtokolja, ígéretet tett, hogy a céget még az idén eladja, az energiaágazat megújítására vonatkozó terveknek megfelelően.

A pályázatot hivatalosan június végén hirdetik meg, a kormány a kötelező ajánlatokat szeptember végéig várja. A privatizációs tanácsadók a Credit Suisse Fisrt Boston Corp. és az ING Barings. Az SNP Petrom privatizációja kulcseleme Románia és az IMF 396 millió dolláros kölcsön-megállapodásának.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy tisztviselője nemrégiben azt mondta, hogy Romániának áprilisban meg kellene egyeznie a Petrom eladási stratégiájáról, és az érdeklődők ajánlatait szeptemberig be kell kérnie. A Petrom-privatizáció iránt – a korábbiak szerint – a magyar Mol mellett a Royal Dutch/Shell, a TotalFinaElf és az OMV is érdeklődik.

A Petrom uralkodik a román piacon, 6 millió tonna nyersolajat és 6,1 milliárd köbméter földgázt termel ki. Tulajdonosa emellett évi 8 millió tonna összkapacitású finomítóknak, és a kiskereskedelmi hálózatában 700 benzinkút van. Kelet-Európa legnagyobb olajcége tavaly 101,9 millió dollár bruttó nyereséget ért el 2,25 milliárd dollár forgalomból. A társaság tavalyi beruházásai megközelítették a 358 millió dollárt. A Petrom 2002-ben 613,6 millió dollár értékben exportált kőolajtermékeket, míg 459 millió dollár értékben vásárolt kőolajat külföldről.

A szakszervezeteké a Petrom 0,5 százaléka, és a privatizáció után további 10 százalékot ígértek nekik. A cég 60 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Piaci tőkeértéke 1,2 milliárd dollár, de kormányilletékesek és a cég szerint tényleges értéke ennél jóval magasabb. A román piacon jelen lévő külföldi olajtársaságok közül a Lukoil és a Mol jelentett be korábban nagyszabású fejlesztési terveket. Az osztrák OMV társaság a közelmúltban megvásárolta a nagyságra második román olajipari cég, a Rompetrol részvényeinek 25,1 százalékát.

A Mol mostanáig mintegy 87 millió dollárt fektetett be Romániában. Ez az összeg a Romániába érkezett magyarországi működő tőke közel felét teszi ki. A Mol romániai leányvállalata, az 1995-ben alapított MOL Romania tavaly novemberben nyitotta meg 47. töltőállomását Romániában, Craiovában. Ezzel a Petrom, a Rompetrol, a brit-holland Shell, az orosz Lukoil és az osztrák OMV mögött a MOL Romania az ötödik helyen áll. A magyar olajipari társaság romániai leányvállalata, bár továbbra is veszteséges, 2002-ben 46 százalékkal növelte bevételét. A MOL Romania tavaly 75 millió dollár bevételt ért el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik