Belföld

Görgey Gábor a Napkeltében

A leköszönő kultuszminiszter az mtv Napkelte című műsorában nyilatkozott arról, hogy folytatja írói munkásságát, de nem erősítette meg, hogy májusban távozna posztjáról.

Görgey Gábor elmondta, hogy befejezi a Görgey Artúrról szóló drámáját. A miniszter hangsúlyozta, hogy ő elsősorban író. Arra a kérdésre, hogy küldik-e, vagy magától mond le, azt mondta, hogy őt nem menesztették.

Szerinte a menesztés megalázó is lenne. Görgey újra elmondta a korábbról is ismert magyarázatát az eseményekre: vagyis a miniszterelnök felkérését eleve úgy vállalta, hogy a teljes ciklust nem fogja várhatóan végigcsinálni tárcavezetőként.

Görgey nem válaszolt arra, hogy májusban távozik-e a miniszteri posztról. A miniszter ugyanis nem akart elébe menni a dolgoknak. Azt azonban megerősítette, hogy valamikor majd a ciklus vége előtt távozik. De ez a miniszterelnök és az ő dolga.

Görgey elismerte, hogy van olyan ügy, amiben minisztersége idején hibázott, bár konkrétumokról nem beszélt. Ugyanakkor azt mondta, hogy sem a Károlyi Palota, sem a Nemzeti Színház, sem pedig a Terror Háza ügyét nem sorolja ezen ügyek közé.

A Nemzetiről szólva például elmondta, hogy neki volt joga kinevezni pályázat nélkül Huszti Pétert igazgatónak. Az ugyanis egy részvénytársaság volt, s a kinevezésre törvény adta joga volt. (Huszti a kirobbant viták hatására később visszalépni kényszerült a megbízástól.) Az Operaházban nem volt erre felhatalmazása, ezért ott pályáztatott. Tájékoztatott egyébként a miniszter arról is, hogy jövőre meg akarják változtatni a Nemzeti Színház Rt. működési formáját, mert nem akarják, hogy a továbbiakban is részvénytársaságként működjön az intézmény.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik