Belföld

Háborús készletek – gyürkőznek a logisztikusok

Az iraki háború megnehezítheti a kontinensek közötti kereskedelmet. Emiatt még az azonnali beszállításokra specializálódott japán cégek is előrehozzák kiszállításaikat.

A nagy ázsiai gyártócégek, gépipari és elektronikai vállalatok egyaránt felkészültek a közelgő iraki háborúra. E vállalatok nem az amerikai hadiipari
Háborús készletek – gyürkőznek a logisztikusok 1

megrendelésekre számítanak azonban, hanem arra, hogy jelentősen megnehezül a katonai konfliktus idején termékeik eljuttatása a külföldi piacokra.

Éppen ezért a számítógépgyártóktól kezdve a lemezmeghajtókat előállító cégeken át az autóipari társaságokig egyaránt felgyorsították az ázsiai vállalkozások az elmúlt napokban tengerentúli kiszállításaikat. Elsősorban az Amerikába és Európába tartó szállítmányokat pakolták sietősen hajóra és repülőgépre.

Felborulhat a globális logisztikai hálózat

Az iraki háború ugyanis felboríthatja a jól kialakított globális logisztikai ellátóhálózatokat. A supply-chain-management (“magyarul”: beszerzésilánc-menedzsment) szakértői tehát most komoly feladat elé kerültek. A kontinensek közti légiforgalom, illetve hajózás megbénulhat, különösen az Ázsia és Európa közötti útvonalakon. Még akkor is komoly problémák keletkezhetnek elemzők szerint, ha a katonai konfliktus rövid idő alatt lezárul.


Háborús készletek – gyürkőznek a logisztikusok 2


A világkereskedelem egyes becslések szerint több milliárd dollárral is visszaeshet az iraki háború miatt. Éppen ezért a korábbi kiszállítások révén sokan a kockázatokat szeretnék mérsékelni – még többletköltségek árán is. Anthony Wong, a Hongkongi Logisztikai Szövetség alelnöke szerint sokan azért választják a drága idő előtti kiszállításokat, mert háborús helyzetben a biztosítási díjak olyannyira felszöknek, hogy egyes cégek ezeket a kiadásokat már nem tudnák vállalni, máskülönben pedig nem tudnák garantálni a folyamatos ellátást termékeikből. (A hajók biztosítási díja és az üzemanyag ára már most évtizedes csúcson van, a háború kitörése pedig tovább ronthat a kilátásokon.)


Kína is felkészül 

A kínai export az Egyesült Államok felé rendkívüli módon bővült az idei első két hónapban: 31,9 százalékkal több árut szállítottak az ázsiai országból az USA-ba. A Kínából Japánba irányuló kiszállítások 25,2 százalékkal növekedtek, az Európai Unióba pedig 36,7 százalékkal, a legnagyobb mértékben emelkedett az export. Ez is azt igazolja, hogy elsősorban az Európa és Ázsia közötti kereskedelem megnehezülésére számítanak az exportőrök. Kína importja is drasztikusan növekedett 2003 január-februárjában: 57 százalékkal.  


Drasztikusan nőtt január-februárban az ázsiai export



Az ázsiai export 2003 első két hónapjában különösen erőteljes volt. A Kínából kiindult szállítások például 32,8 százalékkal nőttek az előző évhez képest. Dél-Korea kivitele 24,2 százalékkal bővült, Tajvané pedig 12,2 százalékkal. Szingapúr szintén 20,4 százalékkal emelte exportját. (Ezekben az adatokban az olajszállítások nem szerepelnek.)

Az ABN AMRO szakértője szerint ez a raktározással és a készletezéssel magyarázható. Vagyis a célországokban komoly tartalékokat halmoznak fel a disztribútorok az ázsiai cégek termékeiből.  Ennek következtében az elemzők arra számítanak, hogy az ázsiai export a következő két-három hónapban vissza fog esni, az előrehozott kiszállítások miatt.


A Toyota cáfol

 

Japán legnagyobb autógyára, a Toyota Motor cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint alkatrészeket és autókat raktározna, illetve készletezne. Minden bizonnyal azért tiltakozott ilyen hevesen, mert ez a cég vezette be a világon elsőként a just-in-time rendszert, s a cég imázsának aligha tenne jót a beismerés, hogy ez nem mindig a legjobb megoldás… Ugyanakkor a Toyota is elismerte, hogy “több variációt” tanulmányoznak, de egyelőre szerintük nem lehet tudni, hogy mely országokat és miként érinthet egy iraki háború. A Toyota nemzetközi kommunikációért felelős vezetője kijelentette: ha eljön az ideje, cége repülővel vagy más útvonalakon fogja eljuttatni a szükséges alkatrészeket a célállomásokra.  


Átmenetileg szünetel a just-in-time-rendszer



Még a japán cégek is kénytelen eltérni attól a modelltől, amelyet egyébként ők vezettek be a nemzetközi logisztikába és termelésirányításba: a just-in-time típusú vállalati működtetéstől. (Just in time-rendszer: éppen időben érkezést jelent, ami a raktárkészletek minimalizálását, a beszállításoknak a termelés szükségleteihez ütemezett koordinálását jelzi.)

Február óta a japán Honda Motor például kétheti többletszállítmányt hajózott be egyik brit gyárába, ahol raktárra vették a többletkészletet. Ezt elsősorban az indokolta, hogy a japánok attól tartanak: lezárják az Egyiptomhoz tartozó Szuezi-csatornát. A Honda azért éppen két hétre elég alkatrészt és egyéb szállítmányt küldött Nagy-Britanniába, mert ebbne az esetben Afrika megkerülése 10 nappal hosszabbítaná meg a szállítási időt. A készletfelhalmozásra a gyártás folyamatossága végett van szükség: nagyobb költségeket jelentene a Honda számára leállítani az angliai üzemet, mint a szokásosnál valamivel több alkatrészt tárolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik