Belföld

A Fidesz könyvelése mindössze 9423 forinttal hibádzik

Elkészült az Állami Számvevőszék (ÁSZ) összefoglaló jelentése a Fidesz-MPP 2000–2001. évi gazdálkodásáról. A beszámoló mindkét évben a valóságnak megfelelően tartalmazta a párt bevételeit és kiadásait – állapították meg a számvevők, akik egy bagatell (9423 forintos) nemzetközi tagdíjkiadástól eltekintve nem bukkantak a főkönyvben szarvashibákra.

A Fidesz ugyanakkor a tulajdonában álló gépkocsik után a vizsgált időszakban nem fizetett cégautóadót – írja a Magyar Hírlap. A gépkocsik igénybevételét igazoló menetlevelek vezetése során a pártnál nem követelték meg az útnyilvántartást.

Az ÁSZ-jelentés csak ténymegállapításra szorítkozik, mondván: “nem állapítható meg, valóban csak hivatali célra használták-e a párt tulajdonában álló gépkocsikat.” Adó- és járulékbefizetési, valamint bevallási kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett a Fidesz. Ami pedig a párttörvény által tiltott pénzforrásokat illeti, az ÁSZ olyan autentikus forrásra kénytelen hagyatkozni, mint a párt saját nyilatkozata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik