Belföld

Elveszett bizalom – aktív vállalatvezetők

A háború veszélye sem apasztja a felsővezetők tettvágyát. Legtöbbjük a kockázat- és folyamatmenedzsment átszervezésével reagált a saját bőrén is tapasztalt bizalomvesztésre.

A vállalati botrányok megtették hatásukat: az emberek kétségei elérték a gazdasági szervezetek legfelső szintjét is. Az első számú vezetők
Elveszett bizalom – aktív vállalatvezetők 1

az elmúlt évben egyértelmű bizalomvesztést érzékeltek a vállalatirányítással szemben – derült ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) nemzetközi tanácsadó cég átfogó felméréséből, mely 43 ország közel ezer első számú vezetőjének válaszaira alapul.

Többségük mégis optimista a jövőt illetően, hiszen már megtették az első lépéseket a bizalom visszaszerzésének érdekében. Az amerikai vállalatvezetőket az iraki háború aggasztja, míg európai társaik inkább a vállalatirányítás területét érintő állami szabályozás túlburjánzásában látják a vállalati sikereket legfőképpen fenyegető veszélyt. 

Módszertan

 

Ez a felmérés a hatodik volt a felsővezetői tanulmányok sorában, melyeket a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég a World Economic Forum (WEF) megbízásából végez. A WEF idei, davosi találkozóját a bizalom témakörének szentelték. Ennek jegyében született a közel ezer – 409 európai, 124 észak-amerikai, 129 közép- és dél-amerikai, 47 afrikai és 289 ázsiai – első számú vezető véleményére alapuló tanulmány. Az adatfelvétel több hónapot vett igénybe, végül 2003. januárjában zárult le. A megkérdezett felsővezetők 37 százaléka ötezer főnél többet foglalkoztató vállalat élén áll, 30 százaléka pedig ezer és ötezer közötti alkalmazotti létszámmal rendelkező cég vezetőjeként tevékenykedik. 

Elsődleges célpont: kockázat- és folyamatmenedzsment

A felsővezetők vállalták a felelősséget a vállalati botrányokért, és nem próbáltak a törvényalkotás által hagyott kiskapukra hivatkozni. A megkérdezettek válaszaiból egyértelműen kiderült, hogy a bizalomvesztésért a menedzsmentet és nem a törvényi szabályozás hiányosságait teszik felelőssé.

A legtöbb vezérigazgató ellentámadásba lendült az elveszett bizalom visszaszerzéséért, és átalakította vállalatvezetési módszereit. Arra a kérdésre, hogy a vállalat milyen konkrét intézkedéseket tett, a megkérdezettek 63 százaléka azt válaszolta, hogy a cég kockázatkezelési stratégiáját alakította át. Minden második válaszadó pedig a belső folyamatok átláthatóvá tételével kezdett a kialakult válság felszámolásához.

A felmérésben résztvevők 25 százaléka az alkalmazottak feddhetetlenségét is fontosnak tartotta. Az elmúlt egy évben el nem kötelezett munkatársakkal vagy független, külső munkaerő felvételével töltötte be a megüresedő vezetői pozíciókat.


Elveszett bizalom – aktív vállalatvezetők 2

A törvényalkotók segítsége nélkül nem megy

Az európai felsővezetők több mint 50 százaléka a bürokrácia elharapódzásában látja a gazdasági növekedés legnagyobb akadályozóját. A legtöbben úgy vélekednek, hogy a törvényalkotók csak a vállalatvezetők életét keserítenék meg a rengeteg betartandó előírással, míg a belső folyamatok továbbra is átláthatatlanok maradnának az érintettek számára. Ugyanakkor az amerikai vezetők szerint a terrorizmus és a háború árnyéka vetülhet a gazdasági növekedésre, 48 százalékuk gondolkodik hasonló módon.

A felsővezetők, kontinenstől függetlenül egyetértettek azonban abban, hogy az állam az utóbbi két évben egyre kevésbé vette figyelembe a jogszabályok kialakításánal a vállalatok igényeit. A válaszadók csupán 30 százaléka tagadta ezt az állítást, ez pedig jelentős csökkenés a tavalyi felméréshez képest, amikor 45 százalékuk nem értett egyet ezzel a kijelentéssel.

Bizakodó vélemények

Az első számú vezetők aktív hozzáállása és a vállalati botrányokra adott azonnali válasza önmagában is optimizmusra ad okot. A bizalmi válság és a kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére a megkérdezettek maguk is egyértelműen derűlátók a jövőt és a növekedési lehetőségeket illetően.

Ezt leginkább az egyértelmű célok kitűzésére és a gazdaságot befolyásoló tényezők ismeretére alapozzák. Többségük nagyobb szerepet akar vállalni a stratégiai célkitűzésben és annak megvalósításában, valamint 71 százalékuk hajlik arra, hogy feláldozza a rövid távú profitibalitást a hosszú távon jelentkező sikerek érdekében.

A válaszadók 85 százaléka jelentős növekedéssel számol a saját vállalatát illetően az elkövetkező évben. 11 százalék még nem akart találgatásokba bocsátkozni. És csupán 4 százalékuk látta úgy, hogy vállalata nem tud majd növekedni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik