Belföld

Nem emelik a kártyaterminálok díját

A kereskedők között elterjedt, hogy a bankok hamarosan a kihelyezett kártyaelfogadó terminálok (POS) használatáért az eddigi viszonylag kis jutalék helyett nagyobb összegű bérleti díjat kérnek majd. A Magyar Hírlap információi szerint a Kereskedelmi és Hitelbank egyes, forgalmat alig felmutató kereskedőknél valóban bevezetett a napokban havi ötezer forint körüli bérleti díjat, más pénzintézetnél azonban cáfolták, hogy változtatnának eddigi díjpolitikájukon.

A piaci pletykák hatására több kis boltban megrémültek, hogy az alacsony forgalom és a magas helységbérleti díjak miatt már nem tudják “kitermelni” a pluszkiadást, ami tovább ronthat helyzetükön.

A piacon elterjedt hírek szerint a pénzintézetek, amelyek eddig viszonylag kis jutalékot számítottak fel a kártyalehúzó (POS) szerkezetek kihelyezéséért, nemsokára ennél nagyobb összegű bérleti díjat követelnek majd. Szakemberek szerint ebben az esetben számos kis egység végleg lehúzhatja a rolót, hiszen az alacsony forgalom és a magas bérleti díjak miatt több terhet nem bírnak el. A lap kérdésére azonban a POS-hálózattal rendelkező négy bank közül három cáfolta, hogy újabb díjat vezetnének be. Csupán a Kereskedelmi és Hitelbanknál válaszolták azt, hogy a napokban valóban bevezettek egy fix, havi néhány ezer forintos jutalékot olyan kereskedőknél, amelyeknél lényegében alig bonyolítottak le forgalmat a kártyaelfogadó terminálokkal.

Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének ügyvezető elnöke sem hallott hivatalosan díjemelő banki akcióról, de mint mondta, nem lepné meg, ha ez bekövetkezne. Akkor azonban tipikus beetetésről beszélhetnénk – tette hozzá. A kereskedők ugyanis szinte ingyen kapták a POS-terminálokat, amelyekért hálásak is voltak, hiszen forgalmuk növelését remélték azoktól. Ma már a kis boltokban vásárlók is szívesen veszik, ha lehetőségük van a plasztikkal fizetni. Ráadásul a bankkártyák mellett egyre nagyobb teret kap a hitelkártyák használata, amelynek révén egy előre meghatározott keretig anynyit és azt vásárol tulajdonosa, amennyit akar. Arról nem is beszélve, hogy évről évre jelentősen növekszik a kiskereskedelmi forgalom értéke: amíg 2001-ben 4,8 milliárdot, 2002-ben már 6,1 milliárd forintot tett ki.

Egy általános bérleti díj bevezetése Antalffy szerint a multik malmára hajtaná a vizet, hiszen egy nagy forgalmú hipermarket játszi könnyedséggel “kitermeli” az emelt összegű bérleti díjat, elég csak néhány terméke árát néhány forinttal emelni, amit a fogyasztó észre sem vesz. Az a kártyás vásárló viszont, aki eddig a lakóhelyéhez közel eső boltban vásárolt be, ha csak készpénzt fogadnának el tőle, esetleg inkább a nagyobb áruházakat választaná. Vagyis a nagyobb forgalma a kicsik kárára növekedne.

A legtöbb, mintegy 17 ezer terminált (ebből tízezret a kereskedőknél) üzemeltető OTP Banknál nincs szó új díj kiszabásáról, a pénzintézet eddigi gyakorlatát folytatja. Erről Hargitai Teréz igazgató elmondta, általában ott, ahol havi százezer forintnál kisebb a forgalom, féléves türelmi idő után szerződést bontanak, és a készüléket elviszik. Van, amikor úgy egyeznek meg, hogy bérleti díjért marad a készülék a kereskedőnél. Az igazgató szerint a forgalomra vetítve 1,8–2,5 százalék a jellemző jutalék, amennyit egy kereskedő fizet. Korábbi lapinformációk szerint a fejlett nyugati országokban ez a díj egy százalék körül van.

A Postabank és az Inter-Európa Bank is tart POS-készüléket kereskedőknél, bár számban jóval kevesebbet, mint a két nagy lakossági bank. Mint a Postabank szóvivője elmondta, nem tervezik a bérleti díj bevezetését, marad a jutalékok eddigi mértéke. Az Inter-Európa Banknál a szerződések egyediek, ami eddig sem zárta ki a bérleti díjat a készülékek után.

A nemzetközi kártyatársaságoknak a kártyakibocsátó bankokkal együtt érdekük, hogy az elfogadóhelyek száma növekedjen – mondta Szabó Lívia Judith, a MasterCard külkapcsolati igazgatója. Elmondta: Kelet-Európa több országában és Olaszországban sem szokatlan, hogy a bankok úgy árazzák a kereskedői jutalékokat, hogy előnyben részesítik a nagy forgalmat lebonyolítókat, ahol pedig ráfizetéses a kártyaelfogadó tartása, elhozzák a készüléket. A díjak kapcsán arra utalt, hogy a készpénz kezelésének, szállításának is jelentékeny költsége van, s akkor még nem is beszéltünk a rablás kockázatáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik