Múlt századi történet
Az 1961-ben Lengyelországban megjelent regényt a kiadás után tíz évvel a világhíres orosz rendező, Andrej Tarkovszkij vitte elsőként filmre. Tarkovszkij Solarisát a filmtörténelem az amerikai Stanley Kubrick 2001. Űrodüsszeia című sci-fijére adott orosz válaszként könyvelte el.
A történet valamikor a jövőben játszódik: Chris Kelvin pszichológust felkérik, hogy vizsgálja ki a Solaris bolygót kutató Prometheus űrállomáson tartozkodó tudóscsapat furcsa viselkedését, derítse ki, miért szakították meg
kapcsolatukat a Földdel. Kelvin, miután megnézi közeli barátja, az űrállomáson tartozkodó Gibarian egy korábbi segélykérő üzenetét, elvállalja a küldetést. Az állomásra érve megdöbbenve látja, hogy Gibarian öngyilkosságot követett el, a másik két tudóson pedig a kimerültség, a stressz és a paranoia jelei mutatkoznak.
Hamarosan Kelvin is megtapasztalja a rejtélyt: a Solaris óceánja olvas a tudósok gondolataiban, és az űrállomáson sorra feltűnnek lelkiviláguk meghatározó szereplői. Kelvin röviddel érkezése után öngyilkos feleségével találja magát szembe. Vajon tud-e élni a sors adta újabb eséllyel, képes-e helyrehozni az elrontott múltat?
Soderbergh: hol fenn, hol lenn
Steven Soderbergh rendkívül termékeny, kísérletező rendező, aki előszeretettel csapong a különböző műfajok között. Az 1963-ban született író/rendező első jelentős munkája a Yes együttes egy koncertjéről 1986-ben készített film, amely egy Grammy nevezést is hozott neki. Három évvel később a Szex, hazugság, videó című filmmel hatalmas sikert aratott a Cannes-i filmfesztiválon. A mű idővel kultuszfilmmé nemesedett, s ma már a ’90-es évek független amerikai filmmozgalmának kezdeteként tartják számon.
Ezután több, általában kudarcnak tartott filmet készített, s csak 1998-ban ért el ismét jelentős sikert a Mint a kámforral. A 2000-ben készített Erin Bronkovich, zűrös természet pedig Oscarhoz juttatta a főszerepet játszó Julia Roberts-et. Közelmúltbeli alkotásai közé tartozik a Traffic, Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi, illetve a Széftörők.
Steven Soderberghet saját bevallása szerint a sci-fi mint műfaj nem hozza lázba, különösen a technikai részletek nem vonzzák. Ám évekkel ezelőtt amikor a 20th Century Fox megkérdezte, érdekelné-e a sci-fi rendezés, azt felelte, hogy a műfajon belül egy ötlet izgatja csupán, méghozzá a Solaris remake-je.
A következő lépés a szükséges szerzői jogok beszerzése volt: közel öt évig tartott, amíg a 82 éves Lemtől, illetve a Moszfilmet képviselő orosz államtól megkapta az engedélyt. A főszerepekre Soderbergh korábbi filmjeiben már feltűnt szereplőket válogatott: Kevin Chris szerepét barátjának és üzlettársának, George Clooney-nak ajánlotta fel, halott feleségének pedig a fiatal brit színésznőt, Natascha McElhone-t (Túlélni Picassót, Truman Show) kérte fel. Soderbergh úgy érezte, hogy a tudósok férfiuralmát meg kell törnie, így Tarkovszkij változatával szemben itt az űrállomás egyik kutatója nő lesz.
Lemnek nem tetszene
A lengyel Stanislaw Lem anno nem volt elégedett a Tarkovszkij által készített filmváltozattal, bár a film Cannes-ban különdíjat is nyert. A 81 éves író vonakodva egyezett bele most is a jogok átadásába. “Öreg vagyok már, tartózkodom attól, hogy mindenre nemet mondjak” – nyilatkozta a Wired Magazinnak, bár megjegyezte, hogy vannak kétségei az adaptációt illetően. Fenntartásai jogosak voltak az amerikai változattal szemben is: szigorúan tudományos művéből sikerült édesbús, álomszerű filmet készíteni.
Bár Sonderbergh változatán erősen érződik Tarkovszkij szellemisége, markáns különbség az orosz verzióhoz képest, hogy az amerikai film happy enddel zárul. Az amerikai rendező jelentősen meg is kurtította az eredeti filmet: Tarkovszkij csaknem háromórás megafilmje után Sonderberghnek sikerült mondanivalóját 99 percbe sűrítenie.
Bár a film kedvező amerikai kritikákat kapott, a nagyközönség nem volt rá vevő: a 47 millió dolláros költségvetéssel szemben csupán 15 millió dollár jegybevételt produkált. A film európai fogadtatása mind a kritikusok, mind a nézők körében kedvezőbb volt.
