Belföld

A Canon 23,8 százalékkal növelte árbevételét

A Canon Hungária Kft. az elmúlt évben 5,2 milliárd forint árbevételt ért el, ami 23,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 4,2 milliárd forintot - közölte Moravcsik László, a társaság vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A tavalyi évét értékelő sajtótájékoztatón a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy az idén további 25 százalékos árbevétel-növekedést várnak. A magyarországi disztribútorok forgalmával együtt tavaly 10 milliárd forint értékű Canon-terméket értékesítettek a piacon, s az idén 15 százalékos növekedésre számítanak a teljes eladásokat illetően.

Mindez számokban 13 200 faxot és multifunkcionális készüléket, 34 ezer fényképezőgépet és videókamerát, ezen belül mintegy hétezer digitális gépet jelent. Az első termékszegmensben a társaság 30 százalékos növekedést produkált annak ellenére, hogy a piacon évek óta a faxeladások csökkenését várják – mondta a vezérigazgató. Az idén a Canon 10 ezer digitális kamera értékesítését tervezi, a fotó-videó üzletágban 2003-ban 20 százalékos növekedést szeretne elérni.

A mintegy hatezer másoló-nyomtató eladásával a cég 30 százalékos, piacvezető részesedést ért el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik