Belföld

Medgyessy-Csillag-László-Járai: folytatni kell az együttműködést

László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond jegybankelnök a miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélés után egybehangzóan úgy nyilatkozott: folytatni kell a kormány és az MNB együttműködését a gazdaságpolitika céljainak teljesülése érdekében.

A gazdaságpolitika aktuális kérdéseiről tartott
megbeszélésen a miniszterelnöknél a pénzügyi és a gazdasági tárca vezetője illetve a a jegybank elnöke vett részt. László Csaba a megbeszélést követően újságíróknak hangsúlyozta: a pénzpiacok megnyugodtak, a monetáris politika tekintetében normalizálódott a helyzet.

A pénzügyminiszter aláhúzta: a kormány tagjai a konzultáción megerősítették, hogy a költségvetési hiány mérséklése a cél; ez a feltétele, hogy teljesüljenek a monetáris politika elképzelései. Járai Zsigmond kiemelte: a megbeszélésen egyetértés alakult ki abban, hogy a kormánynak is kiemelt célja az alacsony infláció.

A kormány elkötelezett a 2003-as költségvetés végrehajtásában, a kitűzött egyensúlyi és bérpolitikai célok teljesítésében – közölte Medgyessy Péter a megbeszélés után. A kormányfő kiemelte: a mögöttünk levő nehéz szakasz a köztársaság számára többletterhet nem jelentett, azonban az esetleges jegybanki haszon – az érvényes törvényi rendelkezések miatt – legkorábban két év múlva jelentkezhet a költségvetés egyenlegében. A kormány és a jegybank együttműködésében kiemelten fontos a kooperáció, ez garanciát jelenthet az inflációs cél tartására, valamint a költségvetés egyensúlyának megtartására is.  A jegybank –  feladata szerint – szűkebb területre, az inflációs célokra és az árfolyampolitikára koncentrál, míg a kormány szem előtt tartja a bérpolitika és a gazdaság helyzetének alakulását is.
Medgyessy Péter hozzátette: a kormány örül annak, hogy a pénzpiacokon helyre álltak a normális állapotok, a beáramlott spekulatív tőke jelentős része már eltávozott. Ebben a helyzetben a kormány számára elengedhetetlen a következetes jegybanki politika.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik