Belföld

Szja-bevallás útmutató szerint!

A Pénzügyminisztérium és az adóhivatal is azt ajánlja az adózóknak, hogy az szja-csomagban található útmutató szerint töltsék ki a személyi jövedelemadó-bevallásukat - írja a Magyar Hírlap.

A magánszemélyek március 20-án éjfélig adhatják postára a tavalyi személyi jövedelmükről az adóbevallást. Az ívek kitöltésénél az adójóváírás tavaly szeptemberi növelése – a számítás szempontjából kettévágott adóév – okozza a legtöbb gondot. A törvényalkotó szándéka ellenére az adójóváírás tavaly szeptemberi emelésével rosszul járhatnak azok, akiknek az utolsó négy hónapban néhány ezer forintra csökkent a jövedelmük.

Bár hibát korrigáló törvénymódosítás már a parlament előtt van, ám az szja-bevallást az adózóknak a már korábban postázott útmutatónak megfelelően kell kitölteni – kaptuk a választ a Pénzügyminisztérium sajtóosztályától. A tárcánál nem ajánlják, hogy az adózók megvárják a parlament döntését, ugyanakkor a minisztérium a bevallási határidő betartására hívja fel a figyelmet. Megnyugtatásul lapunkkal közölték: az APEH utólag visszatéríti a különbözetet azoknak, akik a jelenleg hatályos törvény szerint esetleg néhány ezer forinttal rosszul járnának. A visszatérítés módjáról a kormány dönt majd.
Gódor Sándorné, az adóhivatal osztályvezetője is arra hívja fel az adózók figyelmét, hogy az szja-bevalláshoz mellékelt útmutató alapján töltsék ki a bevallást. E szerint meg kell bontani a tavalyi adóév első nyolc és utolsó négy hónapjának bérjövedelmét és az adójóváírásra jogosító hónapok számát, azaz ki kell tölteni a 104-es és a 105-ös sorokat is.

A tapasztalatok szerint az adózók gyakran nem töltik ki a köztartozásra vonatkozó nyilatkozatot. Emiatt hiába várják az APEH-től a túlfizetésük viszszautalását. Ha köztartozása van, akkor azt a 0253-10-es adatlapon kell feltüntetni, ha pedig nincs, akkor ezt az első oldalon csak x-szel kell jelölni. Az APEH akkor utalja vissza a pénzt, ha az adózó pótolja a hiányosságot.

Az összeadási hibák miatt nem kell bemenni az illetékes igazgatóságra, azokat az APEH maga is kijavítja, ám túlfizetés esetén ez késlelteti a visszautalást. A hivatal ugyanis attól számítja a 30 napot, amikor hibátlan lesz a bevallás.
A jellemző hibák közé tartozik, hogy az eltartotti kedvezmény igénybe vételekor az adózók elfelejtik kitölteni az eltartottak azonosítására szolgáló lapot. Ezen kell jelölni az adóazonosítójukat, illetve ha ilyen nincs, akkor a személyi adatokat kell közölni. Az évek óta visszaköszönő örök „sláger” pedig az, hogy sok adózó nem írja alá a bevallását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik