Varga Mihály, a legnagyobb ellenzéki párt gazdasági kabinetjének vezetőjeként kiadott közleményében úgy véli, ez aggodalomra ad okot, s kijelenti: a hiány tervezett mértéke nem tartható, az a GDP 4,5 százaléka helyett a nemzeti össztermék 6 százalékát éri el. A volt pénzügyminiszter túlköltekezéssel vádolja a kabinetet.
László Csaba szerint azonban tartható a tervezett hiány. A pénzügyi tárca vezetője munkatársunknak azt mondta: a februárban mért hiány megfelel a minisztérium előzetes elképzeléseinek. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy két hónap adataiból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.
A miniszter elmondta: a büdzsé egyik legnagyobb bevételi forrását jelentő általános forgalmi adóból befolyt összeget februárban szokatlanul nagy visszatérítés csökkentette. Úgy véli: nincs ok azt feltételezni, hogy ez a tendencia fennmarad. A személyi jövedelemadó-bevétel a tervezettnél is jobban teljesült, s vele együtt dinamikusan nőttek a járulékbevételek is.
Azt a felvetésünket, hogy az idei esztendő jobb lesz az előzőnél, alátámasztja az a megnyugtató tény, hogy a gazdaság immár negyedik negyedéve gyorsuló ütemben bővül – hangsúlyozta László Csaba, aki szerint ez a költségvetés bevételeiben is érezteti majd a hatását.