Belföld

Aktív bíró politizálni készül

Solt Pál személyében aktív bíró kerülhet egy a kormány által létrehívott, erősen politikai színezetű testület élére. A volt legfelsőbb bírósági elnök ugyanis elfogadta Medgyessy Péter miniszterelnök felkérését egy korrupció elleni bizottság vezetésére - olvasható a Magyar Hírlapban.

A kormányfő hétfőn a parlamentben napirend előtt jelentette be, hogy Solt Pál vezetésével létrehoznak egy bizottságot annak elősegítésére, hogy a jogszabályok megfelelő módon biztosítsák a korrupció elleni fellépést, a politika tisztaságát.

Solt Pál – aki tavaly nyár óta a Legfelsőbb Bíróság tanácsvezető bírája, s azóta mintegy 13 ügyet tárgyalt – elfogadta a felkérését, mert meggyőződése szerint nincs összeférhetetlenség aktív bírói státusa és egy szakértői bizottság vezetői feladatainak ellátása között. Alkotmányjogászok ugyanakkor nem tartják szerencsésnek, ha a kancelláriaminiszter lemondása után kialakult helyzetben, egy nyilvánvalóan politikai színezetű probléma megoldásába a harmadik hatalmi ágat” rángatná bele” a kormány.

Amilyen természetes ugyanis ma a törvényhozó és a végrehajtó hatalom közötti kötetlen “átjárás” – legalábbis a politikai vezetők (miniszterek, államtitkárok) esetében –, ugyanolyan visszás helyzetet teremthet, ha ezt a gyakorlatot a független bírói kar irányába is kiterjesztené a kormány.

Mint ismeretes, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a korábbi, miniszterelnöki “csúcstalálkozók” megszüntetésével is hangsúlyozta a harmadik hatalmi ág függetlenségét, s pártatlan működését.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.