Steiner László, a Rába Rt. vezérigazgatója közölte: az rt-nél bevezetett számítógépes integrált vállalatirányítási rendszer a termelés hatékonyságának folyamatos átvilágítását teszi lehetővé, ennek eredményeként minden olyan tevékenység kikerül a folyamatból, amely nem segíti az eredményességet. A nem közvetlen értéket termelő munkaköröket összevonják, megszüntetik, ennek következtében vált feleslegessé 175 munkakör – mondta el. – A létszámleépítés az inproduktív területen 105 alkalmazottat érint, ezzel egy időben harmincöt szakmunkás és ugyanennyi betanított munkás állása szűnik meg – ismertette Steiner László.
Hozzátette, hogy a Rába Rt. más termelő egységeinél 90 állást ajánlanak fel azok számára, akik vállalják az átképzést. A felajánlott munkahelyeken jelenleg bérmunkásokat foglalkoztatnak. A létszámleépítésben érintettek közül negyvenen életkoruk és szolgálati idejük alapján korengedményes nyugdíjra jogosultak, esetükben a Futómű Kft. vállalja a korengedményes nyugdíj kifizetését.
Azoknak a dolgozóknak, akik nem mennek nyugdíjba és nem kívánnak tovább a Rába Rt-nél dolgozni, a cég a törvény által biztosított járandóságokat megfizeti, és felajánlja, hogy a felmentési idő alatt ingyenesen részt vegyenek a vállalat által szervezett szakképzéseken.A Rába Rt. nem tervez további létszámleépítéseket, de az elképzelhető, hogy az ezután távozók helyébe nem vesznek fel új alkalmazottakat – jelezte a vezérigazgató.
